
Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát
A Queen 1988-ban a The Miracle című albumához játszotta fel a számot, de az végül nem került rá a korongra. A BBC2 rádió csütörtökön először játszotta le az "elveszett" dalt a nagyközönségnek.
Az elfeledett Face It Alone akkor került elő ismét, amikor az együttes produkciós és archiváló stábja elővette az egykori felvételeket az album ismételt kiadásához.
2014 óta ez az első új dal, amely Mercury közreműködésével jelent meg. A nyolc éve kiadott Queen Forever albumon három, korábban nem hallott szám szerepelt Mercuryval: a Let Me In Your Heart Again, a Love Kills és a There Must Be More to Life Than This.
Az AIDS-ben szenvedő Freddie Mercury 45 évesen 1991-ben hunyt el.
Az 1970-ben alakult Queen együttes, amelynek Mercury mellett a gitáros Brian May, a dobos Roger Taylor és John Deacon is a tagja volt, olyan nagy sikerű albumokat adott ki, mint a Bohemian Rhapsody vagy a We Will Rock You.
A hosszú idő után előkerült számról May elmondta: nagyon örül neki, hogy megtalálták. "Ennyi év után nagyszerű újra hallani mind a négyünket. Igen, Deacy is ott volt, ahogy együtt dolgozunk a stúdióban egy remek dalon, amely nem készült el teljesen, egészen máig".
Taylor hozzáfűzte: "valahogy elfeledkeztünk erről a számról, de most itt van ez a kis gyöngyszem".
A Face It Alone megjelenése az először 1989-ben a boltokba került The Miracle album november 18-i újrakiadását előzi meg. Az I Want It All, a Breakthru és a The Invisible Man című számokat is tartalmazó lemez első kiadása a megjelenését követően toplistavezető lett Nagy-Britanniában.
Az új, gyűjtők számára összeállított nyolclemezes díszdobozban külön korongon hallhatók az egykori lemezfelvételek, és további, eddig szintén ki nem adott dalok felvételei is.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát