
Több öngyilkos merényletet követtek el Nigériában, a rendőrség számos áldozatról számolt be
Brutálisan megsebesítette gazdáját egy disznó egy dél-szerbiai kistelepülésen, Bovanban. Milovan Dinić a rüh miatt akarta fertőtleníteni a jószágot, és jódot önteni a hátára, ám ekkor megtörtént a baj. Megfogta az állat fejét, aminél ettől teljesen elszakadt a cérna, és megharapta a férfi nemi szervét – írta szerdán a Nova.rs.
A gazda tenyerével a malacot ütve próbált védekezni, és a kezében tartott jódot a négylábú fejére öntötte. A férfi édesapja éppen az udvaron tartózkodott a támadás idején.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A vérző sebre Milovan kötést tett, majd önerőből elvezetett az aleksinaci kórházig, ahol azonnal megvizsgálták. Egyik heréjén akkora zúzódásokat szenvedett, hogy el kell távolítani, nehogy vérmérgezést kapjon. A férfi hasa alsó részén is megsérült, ugyanis a disznó foga felsértette rajta a bőrt.
A szerencsétlenül járt gazda június 19. és 30. között volt kórházban, azóta már jobban van, de még mindig vannak fájdalmai. Elmondása alapján a rátámadó állatot két éve tartja, és mindig is agresszíven viselkedett.

Több öngyilkos merényletet követtek el Nigériában, a rendőrség számos áldozatról számolt be

Több mint 400 halottja van a kabuli kórházat ért pakisztáni légicsapásnak

Lelőtt rakéta repeszei öltek meg egy embert Sir Bani Yas szigeten, Abu-Dzabiban

Az ukránok lebuktatják Brüsszel és Zelenszkij összejátszását + videó

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek

10 éves kisfiú késelt a játszótéren, egy 7 éves kislányt szúrt le

Zelenszkij túl messzire ment: újabb magyar férfit raboltak el a toborzók Ukrajnában

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón

Irán engedélyezte több indiai olajszállító hajó áthaladását a Hormuzi-szoroson

Kényszersorozás Ukrajnában: szétszakított családok, emberrablás és erőszak + videó