
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Ahogy arról korábban beszámoltunk, pénteken 99 éves korában elhunyt a brit királynő férje, Fülöp herceg.
Harry herceg nagyon közel állt nagyapjához, így mindent elkövet annak érdekében, hogy részt vegyen a búcsúztató szertartáson. A koronavírus-járvány is nehezítő tényező lehet, fennáll ugyanis a lehetősége annak, hogy karanténba kell vonulnia, ha belép az országba. A temetés kivételesen zártkörű lesz, egyrészt a koronavírus miatt, másrészt Fülöp herceg egy szűk, családi megemlékezést szeretett volna mindig is.
A hercegi pár több, mint egy éve hagyta el a palotát, Harry azóta nem találkozott családjával, a nemrégiben Oprah-nak adott interjú pedig csak tovább borzolta a kedélyeket. A szomorú esemény azonban újra egyesítheti a családot.
A Geo News szerint Meghan Markle terhessége miatt szinte biztosan kihagyja a temetést, mivel nyárra várható második gyermekének születése, a 12 órás repülőút pedig nem ajánlott számára. Első fiuk, Archie is valószínűleg Meghan mellett marad, mivel még csupán egy éves.
A temetés jelenleg egyeztetés alatt áll a királynő és a brit kormány között, ugyanis a Forth Bridge néven emlegetett szertartási protokoll nem teljeskörű. A BBC információ szerint biztosan lesz egy rövid koporsószállítás a Szent György kápolnába.
A jelenlegi koronavírus okozta szabályozások miatt csupán 30 ember vehet majd részt hivatalosan a temetésen.

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban