Meghamisítottak több ezer oltási igazolást

Oltási igazolások ezreit hamisították az északkelet-svájci Sankt Gallenben - közölte a kanton vezetése csütörtökön.

A tájékoztatás szerint okirathamisítás gyanúja miatt indult nyomozás magánkézben lévő koronavírus-tesztközpontok munkatársai ellen. Az elkövetők foglalkozásuk keretében hozzáférhettek az oltási igazolványok kiállítására használt országos rendszerhez, és így több mint nyolcezer hamis igazolást állíthattak ki.

A tetteseket öt évig terjedő szabadságvesztéssel, illetve pénzbüntetéssel sújthatják. Ugyanakkor azokat is börtön, illetve pénzbírság fenyegeti, akik nagy összegeket fizettek a hamis igazolásokért. Sankt Gallen kanton vezetése egyben hangsúlyozta, hogy az illegálisan kiállított igazolásokat érvénytelenítik.

Sankt Gallen 61 százalékos átoltottsággal a svájci kantonok között az utolsók között van. Az alpesi országban az átoltottság aránya nagyjából 67 százalék.

A 8,6 millió lakosú országban a járvány kitörése óta 1 227 395 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 12 056-an hunytak el a kórban.

MTI/Címlapfotó: MTI

2021. december 24. 07:55
Nemcsak az szja- és társasági adó-emelés van terítéken a Tisza Pártnál, hanem a különböző területekre juttatott pénz...
Orbán Viktor miniszterelnök támogatásáról biztosította Szabó Zsófit és Gianni Annonit.
Ismét élesen bírálta a kormány családpolitikai intézkedéseit Petschnig Mária Zita: a Tisza Párt körül mozgó megszorí...
A 13. havi nyugdíj eltörlése, a rezsicsökkentés megnyirbálása is szerepel Magyar Péterék valódi tervei között. A Tis...
Gyorsan lezongorázza a kormány a Tisza-adóról szóló nemzeti konzultációt, már nyomtatják az íveket, októberben pedig...
Ha a Tisza Párt győzne és beváltaná a terveit, az adóemelését, az kihatna az élelmiszerárakra és a fogyasztókra is –...
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt képtelen lesz jelölteket állítani. Senki nem akarja vállalni ...
Az Európai Parlament Jogi Bizottsága megszavazta Salis mentelmi jogának fenntartását.
Az ifjúsági szervezet a Keleti pályaudvarnál a tíz évvel ezelőtti migránstámadásról tartott megemlékezés kapcsán fig...