Meghalt XVI. Benedek pápa

Kilencvenöt éves korában szombaton 9 óra 34 perckor elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje - jelentette be a Vatikán.

Matteo Bruni vatikáni szóvivő elmondta: "Fájdalommal jelentem be, hogy XVI. Benedek nyugalmazott pápa ma 9 óra 34 perckor a vatikáni Mater Ecclesiae (Egyház Anyja) kolostorban elhunyt. A lehető leghamarabb további tájékoztatást adunk".

A szóvivő azt is közölte, hogy az elhunyt pápát január 2-án a római Szent Péter-bazilikában ravatalozzák fel, a hívők ezután búcsúzhatnak el tőle.

Joseph Aloisius Ratzinger a felső-bajorországi Marktl am Innben született 1927. április 16-án mélyen vallásos, a nemzetiszocialista rendszerrel szemben ellenszenvvel viseltető családban. Kamaszéveit a Salzburghoz közeli Traunsteinben töltötte, 14 évesen a hatályos törvények értelmében be kellett lépnie a náci ifjúsági szervezetbe, a Hitlerjugendbe. Tizenhat évesen besorozták a légelhárítókhoz, egy ideig Magyarországon is állomásozott, a második világháború végén dezertált. Rövid hadifogság után, 1945 végén Georg bátyjával a traunsteini papi szeminárium hallgatói lettek. 1946-tól filozófiát és teológiát tanult Freisingben és a müncheni egyetemen.

Testvérével együtt 1951. június 29-én szentelték pappá, két évvel később disszertációjával teológiai doktorátusi címet szerzett, 1957-ben habilitált. Freisingben, majd a bonni, a münsteri és a tübingeni egyetemen tanított dogmatikát és teológiát. 1962-1965 között a kölni érsek teológiai tanácsadójaként részt vett a katolikus egyházat megújító II. Vatikáni Zsinaton, 1972-ben egyik alapítója volt a befolyásos Communio teológiai folyóiratnak. Ekkor még a reformerek közé számított, de nézetei - jóllehet a zsinat tanításai mellett mindig kitartott - egyre konzervatívabbá váltak. 1977-ben VI. Pál pápa München és Freising érsekévé nevezte ki, és bíborossá kreálta.

Fotó: Vatican News

1981-ben II. János Pál pápa az egyházi tanítóhivatal, a vatikáni Hittani Doktrínák Szent Kongregációjának prefektusává nevezte ki, s ő 24 éven át vezette az egyik legbefolyásosabb vatikáni szervezetet. Elnöke volt a Nemzetközi Teológiai Tanácsnak és a Pápai Biblikus Tanácsnak is. Ő terjesztette II. János Pál elé a több mint 900 oldalas Új Katekizmust. 2004-ben szintén az ő vezetésével készült el az egyszerű és világos formában megfogalmazott hittani összefoglaló, az Új Katekizmus mindössze 150 oldalas rövidítése.

1982-ben lemondott a müncheni érsekségről, 1993-ban Velletri-Segni bíboros-érseke lett. 2002-ben, 75. életéve betöltése után az egyházjog értelmében be kellett nyújtania lemondási kérelmét, ám II. János Pál pápa hivatalában tartotta egyik legfőbb tanácsadóját. Ratzinger bíborost abban az évben megválasztották a bíborosok dékánjának, így a katolikus egyházi hierarchia második emberévé lépett elő, és ő lett felelős a pápaválasztás levezetéséért is.

II. János Pál halála után a bíborosi konklávé a 2005. április 18-19-i alig 26 órás - az egyháztörténet egyik legrövidebb - tanácskozása után Joseph Ratzingert választotta meg a 265. pápává. Az új egyházfő, aki 1730 óta a legidősebben, 78 évesen ülhetett Szent Péter trónjára, az első világháború alatt regnáló XV. Benedek után választotta a XVI. Benedek nevet. Személyében nyolcadik alkalommal, s 480 év után került ismét német a katolikus egyház élére, és a pápák avignoni fogsága óta először fordult elő, hogy egymás után kétszer választottak nem olasz pápát.


Bár sokan konzervatív fordulatot vártak, a "Cooperatores veritatis" (Az igazság segítőtársai) jelmondatot valló pápa inkább fontolva haladó reformernek bizonyult. Tisztában volt azzal, hogy a katolikus egyháznak meg kell birkóznia a szekularizálódó világ kihívásaival, de úgy kell megreformálnia önmagát, hogy megőrizze identitását, évezredes hagyományait és értékeit. Három enciklikáját, amelyek a keresztény szeretetről, a keresztény reményről, az ember teljes értékű fejlődéséről szólnak, a legfontosabbak között tartják számon. Elődjéhez hasonlóan elutasította az abortuszt, a mesterséges születésszabályozást és az eutanáziát, ellenezte az egynemű párok együttélésének törvényesítését, a nők pappá szentelését és a cölibátus eltörlését.

Az idős pápa 2013. február 11-én jelentette be, hogy a hónap végén lemond tisztségéről, döntését azzal indokolta, hogy elfáradt, nem bírja tovább a hivatal ellátásával járó terheket. Ezt megelőzően utoljára 1415-ben XII. Gergely pápa mondott le, a nagy nyugati egyházszakadás megszüntetése érdekében.

Az immár nyugalmazott (emeritus) pápa utódja, Ferenc pápa megválasztását követően a vatikáni Mater Ecclesiae kolostorba költözött. Vatikáni lakóhelyét utoljára 2020 júniusában hagyta el, hogy Bajorországban meglátogassa haldokló fivérét, ekkor mutatkozott utoljára a nyilvánosság előtt.

Ferenc pápa első enciklikája, a 2013 júliusában megjelent Lumen fidei precedens nélkülinek számít, mert a két pápa közös munkája. A rendkívül művelt, kedvtelésből legszívesebben Bachot és Mozartot zongorázó nyugalmazott pápa hat nyelven beszélt, további négyen olvasott és értett, a Vatikánban 2015-ben avatták fel a tiszteletére létrehozott, az általa írt vagy róla szóló könyveknek szentelt tudományos könyvtárat. XVI. Benedek publikációs jegyzéke 135 kötetet tartalmaz, amelyeket 37 nyelvre fordítottak le. 2016-ban Utolsó beszélgetések címmel adták ki interjúkötetét, 2019-ben mutatták be Fernando Meirelles brazil rendező A két pápa című, róla és Ferenc pápáról szóló életrajzi filmjét.

XVI. Benedek 2020. szeptember 4-én 93 évesen, négy hónaposan és 16 naposan lett a leghosszabb életű pápa, ilyen sokáig előtte csak az 1903-ban elhunyt XIII. Leó élt.

MTI

2022. december 31. 10:57
Megindultak az amerikai csapatok, 11 ezer katonát vezényeltek keletre
A franciákkal együtt.
Horror Mezőkövesden: Az erdő közepén akasztottak
Felkavaró helyszíni képek készültek.
Lelőtte feleségét, majd üldözte a nőt szállító mentőautót
Elképesztő esetre derült fény.
Ráthonyi-Palácsik Tímea végleg feladta, megtört sorokat írt a leendő édesanyákhoz
„Már nem tudom, hogy nekem valaha megadatik-e ebben az életben” - írta.
Hihetetlen átváltozásáról mutatott fotót a TV2 sztárja
Szinte rá sem lehet ismerni.
Rosszullét miatt gázolt egy sofőr Horton, majd árokba csapódott
Ketten súlyosan megsérültek.
Összeütközött és lezuhant két katonai helikopter
Gyakorlatozás közben lezuhant két japán katonai helikopter a szigetország déli részén lévő Izu-szigetek fölött, egy ...
Tények Plusz adás, 2024. április 21., vasárnap
TÚLÉLTEM A ZUHANÁST! - lepergett az élete, mialatt a biztos halál felé zuhant a repülőgépével. Ám csodával határos ...
Ilyen időre számítsunk április utolsó hetében
Április utolsó hetében is változékony, a megszokottnál hűvösebb idő várható.
Teljes összeomlás!
Mélypontra kerültek, már azt fontolgatják, hogy feladják a versenyt. A Next Top Model Hungaryben egyre feszültebb a ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.