
Családi tragédia az erdőben: vadászfegyverrel lőtte meg apját egy fiatal férfi
Egy 52 éves amerikai férfi és 23 éves lánya pénteken halt meg a Canyonlands Nemzeti Parkban. A két túrázó eltévedt és elfogyott a vizük, miközben a hőmérséklet 37,8 Celsius-fok felett volt. Mire a mentőszolgálat a helyszínre érkezett, mindkét ember már meghalt - közölték a helyi hatóságok.
Szombaton egy 30 éves nőt is holtan találtak a Snow Canyon parkban - közölte a rendőrség, kiemelve a kiszáradás veszélyét az ilyen helyzetekben.
Az Egyesült Államokban rendkívüli hőség van, amely a múlt héten megbénította az ország nyugati részének nagy területét, és jelenleg kelet felé tart.
Hétfőn több mint 150 millió embert érintett a hőségriadó az országban.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Már több, valószínűleg a hőséggel összefüggő halálesetet is azonosítottak, köztük egy motoros halálát július 6-án a kaliforniai Halál-völgyben, ahol a hőmérséklet elérte az 53,3 Celsius-fokot.
Az arizonai Grand Canyon Nemzeti Parkban három ember halt meg június vége óta. A haláluk okát még vizsgálják, de a park illetékesei már korábban figyelmeztették a látogatókat az elhúzódó hőséggel összefüggő egészségi kockázatokra.
A hónap eleje óta országszerte több tucatnyi városban mértek abszolút vagy szezonális hőmérsékleti rekordot. Nevadában, Las Vegasban július 7-én 48,9 Celsius-fokot mértek, ami a valaha mért legmagasabb hőmérséklet.
Forrás: MTI

Családi tragédia az erdőben: vadászfegyverrel lőtte meg apját egy fiatal férfi

Kalóztámadás ért egy teherhajót Szomália közelében

Drámai tűzvész pusztított egy faluban, egész utcák égtek porrá egyetlen este alatt

Magyar bűnözőt tepertek le a rendőrök egy külföldi áruházban, hihetetlen részletek derültek ki

Texasban halálos áldozatokat is követelt a tornádó

Vád alá helyezik hétfőn a Donald Trump részvételével tartott gálavacsora helyszínén lövöldöző férfit

Tovább növekedett az erdő- és bozóttüzek kiterjedése az egyesült államokbeli Georgia államban

Leomlott egy társasház tetőszerkezete, egy járókelő belehalt a sérüléseibe

Lezárták a népszerű dunai rakpartot, tűzszerészek lepték el a környéket

Többen meghaltak a Gázai övezetben izraeli légicsapásokban

Kolumbiában többen meghaltak egy bombamerényletben az ország délnyugati részén

Elszakadt a "katapult" kábele, videón a pénteki hátborzongató baleset