Meghalt Franz Beckenbauer

Hetvennyolc éves korában meghalt Franz Beckenbauer, a világ labdarúgásának meghatározó alakja.

A német sportági szövetség hétfői közlése szerint a játékosként 1974-ben, szövetség kapitányként pedig 1990-ben világbajnok Beckenbauer vasárnap halt meg.

"Mély fájdalommal tudatjuk, hogy férjem és édesapánk, Franz Beckenbauer vasárnap békésen, a családja körében elhunyt" - közölte hétfőn a legendás futballista családja, amely egyúttal gyásza tiszteletben tartását kérte.

Az 1945-ben, Münchenben született Beckenbauer pályafutása páratlanul sikeres volt, emellett játékosként a labdarúgás fejlődését is meghatározta, elegáns stílusával és vezetői személyiségével átalakította a söprögető posztot az 1960-as és 70-es években.

Első átütő nemzetközi sikerét klubjával, a Bayern Münchennel érte el, amikor 1967-ben elhódította a Kupagyőztesek Európa Kupáját. Pályafutása csúcsa ugyanakkor az 1970-es évek közepére esett: 1974 és 1976 között sorozatban háromszor diadalmaskodott a BEK-ben a bajor sztárcsapattal. Ugyanebben az időszakban az NSZK válogatottja is az aranykorát élte, többek között az ő világklasszis teljesítményének köszönhetően: 1966-ban ezüst-, 1970-ben bronzérmes lett a világbajnokságon, 1974-ben pedig hazai közönség előtt csapatkapitányként Beckenbauer magasba emelhette a labdarúgás legértékesebb trófeáját.

A Császár becenéven ismert legendás futballista 1972-ben Európa-bajnok is volt a nyugatnémet válogatottal, amely négy évvel később csak a döntőben kapott ki a kontinensviadalon. Az 1965 és 1977 között 103-szoros válogatott Beckenbauert, aki 14 gólt szerzett címeres mezben, egyénileg is elismerték: 1972-ben és 1976-ban neki ítélték az Aranylabdát.

Játékos pályafutása utolsó éveiben szerepelt a New York Cosmos színeiben, ahol együtt játszott minden idők egyik legnagyobb futballistájával, a brazil Pelével, valamint két idényt lehúzott a Hamburger SV színeiben, mellyel négy müncheni bajnoki címe után az ötödiket is megnyerte. A Bundesligában 424 fellépésén 44 gólt szerzett.

Az 1983-as visszavonulása után egy évvel átvette a nyugatnémet válogatott irányítását, amellyel 1986-ban ugyan kikapott a vb-döntőben Argentínától, de négy évvel később a "visszavágón" győzelemre vezette a nemzeti együttest. Így a - pénteken elhunyt - brazil Mario Zagallo után másodikként mondhatta el magáról, hogy játékosként és szakvezetőként is világbajnok lett, a kettő között pedig 1988-ban bronzérmes lett az Eb-n. Miután a vb-címet követően befejezte szövetségi kapitányi munkáját 1994 és 2009 között a Bayern klubelnöke volt, két ízben a kispadjára is leült az 1990-es években, a bajorokkal 1994-ben bajnoki címet, 1996-ban pedig UEFA Kupa-győzelmet ünnepelhetett.

Beckenbauer főszervezője volt a 2006-os, németországi világbajnokságnak, de megítélését rontották a szervezőbizottsághoz köthető tisztázatlan és kétes kifizetések.

Beckenbauer háromszor nősült meg és öt gyermeke volt.

MTI

2024. január 08. 18:11
Baleset buktatta le a drogdílert, durva, amit óbudai albérletében találtak
Többféle drog volt egy férfi autójában, óbudai albérletében pedig „varázsgombafarmot” találtak a rendőrök.
Iszonyatos összeget nyert valaki az Eurojackpoton
Több mint 7 milliárd forintot nyert egy játékos a 2025/22. játékhéten pénteken kisorsolt Eurojackpoton. A szerencsés...
Történelmi pillanatra készülünk - exkluzív interjúban a részletek
Hamarosan élőben láthatjuk amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalma...
Hatlábú cicát mentettek meg, most új életet kezdhet
A kismacskát megműtötték.
Elon Musk lila monoklival jelent meg a Fehér Házban
Nevetve mesélte el, hogy mi az oka a szeme alatti lila foltnak.
Nyitrai Zsolt: akadálymentes a Voks 2025 online felülete
Akadálymentes a Voks 2025 online felülete, így a siketek és nagyothallók, valamint a látássérültek is elmondhatják v...
Mentőhelikopter sietett a kerti zöldhulladék égetéshez Hódmezővásárhelynél
Megsérült egy nő és egy férfi is, mindkettejüket kórházba szállították.
Megint egy ünneplő a tömegbe hajtott egy autós, többen megsérültek
Négy ember megsérült, ketten közülük súlyosan a délkelet-franciaországi Grenoble-ban, amikor egy autó a Paris Saint-...
Saját nagymamája molesztált egy 10 éves kisfiút Alsózsolcán
A nő hajnalban ment oda az alvó gyerek ágyához, lehúzta a nadrágját és molesztálni kezdte, amikor pedig ellenkezett,...
Saját feleségét gázolta el egy férfi Érden
Tolatás közben gázolta el egy idős sofőr a saját feleségét Érden szombat reggel. Valószínűleg rosszul lett és a gázr...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.