
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
A Camp Bestival névre keresztelt brit zenei fesztivált minden évben két szakaszban tartják meg. Először július végén, a második felvonás pedig idén augusztus 17 és 23 közötti időszakra esett, akkor a fesztiválozók ellepték a Shropshire-i Weston Parkot. Az eseményen olyan előadók léptek fel, mint a Primal Scream, a Rudimental , a The Human League, Sophie Ellis-Bextor, a Confidence Man, Sam Ryder és Melanie C.
Szombat délután fél 1 körül azonban egy beteg gyerekhez riasztották a mentőket, akit a helyszínen elláttak, majd életveszélyes állapotban szállítottak kórházba, de az orvosok minden igyekezete ellenére már nem lehetett segíteni rajta, így nem sokkal később meghalt.
A fesztivál több éven át kiérdemelte a Legjobb Családi Fesztivál díját a UK Festival Award szerint, korábban pedig sosem történt még hasonló tragédia. A haláleset körülményeit egyelőre vizsgálják, a meghalt gyerek személyazonosságát pedig egyelőre nem hozták nyilvánosságra – írta meg a LadBible.

Fotó: shropshire.campbestival.net

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót