
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
Tragikus körülmények között meghalt egy connecticuti gimnázium 16 éves hokisa január 6-án Greenwichben. A fiatal játékos egy iskolák közötti mérkőzésen vett részt, amikor elesett, és a földön maradt. Az ellenfél csapatának az egyik játékosa viszont nem vette észre a fiút, ráadásul nagy sebességgel is haladt, így összeütközött vele. Jégkorcsolyája elvágta Teddy Balkind nyakát.
A kiérkező mentők kórházba szállították a fiatalt, azonban életét vesztette - közölte a greenwichi rendőrfőnök, Mark Zuccerella.
Teddy-t egyként gyászolják az amerikai jégkorongozók, még a Nemzeti Jégkorong Liga is megemlékezett róla.
A fiú barátja aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ehhez hasonló szörnyűség.
A hatóságok balesetnek nyilvánították Teddy halálát, így nem vonják felelősségre sem az iskolát, sem a másik játékost, akit vélhetően élete végéig kísérteni fog ez a borzasztó szerencsétlenség-írta a TMZ.

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért