
Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak
A WLWT5 helyi televízióadó idézte Springer családjának nyilatkozatát is, amely szerint a tévés személyiség, aki az 1970-es években Cincinnati polgármestere is volt, csütörtökön hunyt el otthonában, Chicago közelében.
A TMZ.com amerikai portál szintén a családra hivatkozva azt írta, hogy Springer rövid betegséget követően halt meg, a lap más forrásból úgy tudja, néhány hónappal ezelőtt hasnyálmirigyrákot állapítottak meg nála, és állapota a héten súlyosabbra fordult.
Mielőtt televíziózni kezdett volna, Jerry Springer politikus volt, 1970-ben sikertelen kampányt folytatott, hogy bejusson a kongresszusba. Egy évvel később Cincinnati városi tanácsába választották, majd 1977-ben polgármester lett egy terminus erejéig. Robert F. Kennedy kampánytanácsadójaként is dolgozott abban az időben.
Erőszakos jelenetektől sem mentes napi talk show-ja tette ismertté az Egyesült Államokban és világszerte, egyes interjúiban arról beszélt, hogy gyakran ő maga is szégyellte, ami az adásokban történt.
A show indulásakor politikai témákat tárgyalt, azonban a nézettsége akkor nőtt hatalmasat, amikor veszekedős-kiabálós-verekedős bulvárműsorrá vált.
Az egyes adások középpontjában általában valamilyen családi vagy párkapcsolati konfliktus, hűtlenség, sérelem állt. A veszekedő feleket a műsorvezető addig tüzelte, amíg azok trágár szavakkal vagy tettlegesen is egymásnak nem estek.
A kilencvenes évek végén Amerikában rekordnézettséget ért el a műsor, volt, amikor többen nézték a káromkodó meghívottakat, mint Oprah Winfrey legendás beszélgetős show-ját.
Több mint 25 év után 2018 júniusában jelentették be, hogy az igénytelen talk show-k szimbólumává vált műsor nem folytatódik.
A The Jerry Springer Show az angol nyelvű popkultúra részévé vált, a korábbi politikus műsorvezető életművéről szól a Jerry Springer: The Opera című musical, amelyet többek között Londonban is sikerrel játszottak.
Forrás: MTI / A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe