
Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját
Nemrégiben számoltunk be arról, hogy világrekordot döntött az a 104 éves nő, aki több mint négyezer méteres magasságból ugrott le ejtőernyővel az Egyesült Államokban.
Az életkor csak egy szám
– vélekedett akkor a chicagói Dorothy Hoffner, miután hétperces repülésével beírta magát a történelemkönyvekbe. Az idős asszonynak nem ez volt az első ugrása, 100 éves volt, mikor először vállalkozott hasonlóra.
A napokban azonban szomorú hír érkezett a belevaló nagyiról, vasárnap ugyanis örökre elaludt a Brookdale Lake View Idősek Otthonában – írta meg a Metro.
A Skydive Chicago és az Egyesült Államok Ejtőernyős Szövetségének szóvivője a lapnak elmondta, megtiszteltetés, hogy Dorothy velük élhette át élete utolsó, ám egyben legnagyobb kalandját.
Dorothy megmutatta, hogy soha nem késő valóra váltani a vágyainkat
- mondták.

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el