
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
A Williams Grand Prix Engineeringet, amelyet ma már csak Williams Racingnek hívnak még 1977-ben alapította Sir Frank Williams és Sir Patrick Head. Hét egyéni és kilenc konstruktőri világbajnoki címével a Formula–1 egyik legsikeresebb csapatának tekinthető. Egyéni és konstruktőri világbajnoki címet utoljára 1997-ben, futamot 2012-ben nyertek. A Williams volt a Forma-1 történetében az utolsó igazi magáncsapat, egészen 2020-ig, amikor megvásárolta őket az amerikai Dorlinton Capital.
Sir Frank Williams egészen 2012-ig irányította a csapatát, majd átadta a stafétabotot a lányának, Claire Williamsnek, de hivatalosan ő maradt a csapat főnöke.
A legendás alapító olyan ikonikus versenyzőkkel dolgozott együtt, mint Nigel Mansell, Damon Hill, Alain Prost, Nelson Piquet vagy Ayrton Senna.
Williams életét azonban beárnyékolta egy 1986-ban történt baleset. Egy bérelt autóval a Paul Ricard-i pályáról a nizzai reptérre igyekezett, amikor elvesztette uralmát a jármű felett. A kocsi felborult, és gerinctörést szenvedett, amelynek következtében részlegesen megbénult és többé nem tudott lábra állni.
A szomorú hírről a közösségi oldalain számolt be a csapat:
„A Williams család nevében a csapat mélységes szomorúsággal tudatja, hogy Sir Frank Williams, a Williams Racing alapítója és korábbi csapatfőnöke 79 éves korában elhunyt. Sir Frank pénteken került kórházba, majd vasárnap reggel békésen, családja körében elhunyt. Tisztelettel adózunk szeretett és inspiráló személye előtt. Nagyon fog hiányozni mindenkinek".

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire