
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Antonio Mureddu szeptember 14-én lépett be az Írországban található Letterkenny Egyetemi Kórház fertőző osztályára, ahol koronavírussal fertőzött ismerősét, a 67 éves Joe McCarron közéleti személyiséget kezelték.
Mureddu meggyőzte a férfit, hogy a segítségével hagyja el a kórházat, hiába mondták az orvosok, hogy az oxigénhiány miatt a szakszerűen felszerelt intézményben van a betegnek a legnagyobb túlélési esélye. Az oltásellenes férfi a következőkkel vágott vissza: „Jobb otthon meghalni, mint itt meghalni. Velünk fog meghalni.”
A történtekről videó is készült, amin jól hallható, Mureddu hogyan győzi meg a idős beteget, hogy tartson vele, utasítja, hogy öltözzön fel, és kövesse őt a kórház falain kívülre - írta meg a Corriere della Sera.
A beteg végül beadta a derekát és elhagyta a kórházat, majd néhány nappal később meghalt.
Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
A címlapfotó illusztráció

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban