
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
Holly Marie Clouse még csak csecsemő volt, amikor szüleit brutális kegyetlenséggel meggyilkolták. A 21 éves Harold és a mindössze 17 éves Tina rejtélyes körülmények között tűntek el, holttestüket 1981-ben találták meg az amerikai Houston egyik erdős részén, de a DNS-tesztek egészen tavalyig nem hoztak konkrét eredményt.
Az akkori nyomozás során a fiatal házasok gyermekének maradványait nem találták meg, ezért felmerült, hogy talán még életben lehet. A kitartó kutatómunka végül meghozta gyümölcsét és a DNS-tesztek eredményei alapján a rendőrség eljutott a szülők kentucky-i rokonaihoz, majd csodával határos módon nemrégiben rábukkantak a már ötgyermekes Oklahomában élő Hollyra.
A rokonok elmondhatatlanul örültek, hogy végre ismét teljes lesz a család, Holly pedig már fel is vette velük a kapcsolatot és hamarosan sor kerül a személyes találkozóra is - írta meg a Metro.co.uk.

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért