Meggyilkolta csontkovácsát, mert az nem szüntette meg a panaszát

Bűnösnek vallotta magát a héten egy pennsylvaniai férfi, amiért 2020 novemberében betört egy sikeres csontkovácshoz, majd agyonverte a szakembert.

A 22 éves Joseph O'Boyle-t másfél évvel azután tartóztatták le, hogy James Sowa-t, a megbecsült csontkovácsot holtan találták otthoni rendelőjében – írta meg a Crime Online vasárnap.

Az ügyészek szerint a feldúlt páciens azért ölte meg az orvost, mert úgy vélte, a 63 éves férfi csak fokozta az panaszát, nem megszüntette azt.


Joseph egy véletlennek köszönhetően vallotta magát bűnösnek mind az emberölésben, mind a birtokháborításban.

A hatóságok hozzájutottak egy térfigyelő kamera felvételéhez, melyen nem csak a fiatal gyilkos alakja, de autójának rendszáma is jól kivehető. A számokból és betűkből álló kis táblát összekapcsolták egy lakcímmel, majd felkeresték a fiú apját.

O'Boyle többször megütött egy nyomozót a házkutatási parancs végrehajtása során, végül bevallotta bűntettét.

A hatóságok közleménye szerint június 6-án tartanak meghallgatást, hogy eldöntsék, milyen mértékű büntetést szabjanak ki a fiúra.

Az ügyészek életfogytiglani börtönbüntetést indítványoznak, azonban Joseph ügyvédei enyhébb szabadságvesztést követelnek, szerintük a betörés csak egy koholt vád.

2022. május 29. 16:11
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...