
Drón csapódott be egy romániai panelházba
David Hunter nyugdíjas bányászt július 21-én a bíróság felmentette az előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság vádja alól, ami miatt életfogytiglani börtönt is kaphatott volna. A bíróság ehelyett emberölésben mondta ki bűnösnek, ami miatt két év börtönbüntetést szabott ki rá. Mivel a férfi már letöltötte az előzetes fogvatartás törvényi határidejeként meghatározott két évet, szabadon távozhatott a bíróságról. A bíróság "egy meggyötört ember impulzív tettének" minősítette a gyilkosságot.
David Hunter és felesége, a 74 éves Janice Hunter több mint 50 évig voltak házasok. A nő a leukémia egyik ritka fajtájában szenvedett, és állandó fájdalmai miatt többször könyörgött férjének, hogy segítsen véget vetni az életének. Páfoszi otthonukban a férfi végül saját kezével megfojtotta a nőt, majd gyógyszerek és alkohol segítségével a saját életének is megpróbált véget vetni.
Az ítélet a törvényhozásra is hatással lehet Cipruson, ahol a halál közvetlen elősegítése emberölésnek minősül, ősszel ugyanis az orvosi közreműködéssel végrehajtott eutanázia engedélyezéséről tárgyal a ciprusi parlament.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott