
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az eset a napokban történt Pennsylvania-ban, amikor a 39 éves Jason Shackelford azzal hívta fel a helyi szállodában dolgozó barátnőjét, hogy a nő 12 éves lánya betegen fekszik az ágyában, siessen haza hozzá – írta meg a Crime Online szombaton.
Miután a nő hazaért, meglepődve tapasztalta, hogy gyermeke nemhogy az ágyában, még a házban sincs és a férfi hazudott neki.
Ekkor Jason azt mondta, hogy nyugodjon meg, a lányt New Yorkba vitte és biztonságban van.
Ezt követően azonban nekiesett a nőnek, többször megerőszakolta, majd kiment az udvarra rágyújtani. Ekkor a szállodai dolgozó kihasználta az alkalmat és felhívta kollégáit, hogy ne várják vissza aznap a munkahelyére, és értesítsék a rendőrséget.
Ezzel megelőzte, hogy a férfi észrevegye a nő telefonjában a 911-es hívást.

Fotó: Columbia Borough Rendőrkapitányság
A hatóságok nem sokkal a bejelentést követően ki is érkeztek, letartóztatták a férfit, majd bevitték Jasont kihallgatásra, ahol beismerte, hogy megerőszakolta és megölte barátnője 12 éves lányát, és az alagsorban található fagyasztószekrényben rejtette el.
A rendőrök a házkutatás során megtalálták a lány holttestét.
A nő teljesen sokkot kapott. Tisztában volt azzal, hogy egy erőszakos emberrel él együtt, emiatt az utóbbi időben se veled, se nélküled viszony alakult ki a pár között. A nő szerette volna, ha a férfi elköltözik tőlük, de nem tudta kirakni a lakásból.
Az ügy vizsgálata még folyamatban van, a hatóságok a napokban emelnek vádat ellene.
A címlapfotó illusztráció: police.hu

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott