
Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak
Mintha előre érezte volna egy 19 éves fiatal, hogy valami rettenetes fog velük történni a Titan tengeralattjáró fedélzetén, mégis nekivágott a kalandnak – írta pénteken a Metro.
A pakisztáni Suleman Dawood rettegett a gondolattól, hogy mintegy négyezer méteres mélységbe kell merülniük, hogy megtekinthessék az elsüllyedt óceánjáró, a Titanic roncsait.
A fiú minden rossz előérzetét félretéve beleegyezett a merülésbe, ugyanis ezt egy apák napi programnak szánták. Nem akarta elrontani a jeles napot, hanem életre szóló élményt szeretett volna édesapjának.
Apja ezt akarta, és Sule olyan volt, hogy bárkiért bármit megtett volna – magyarázta egy nyilatkozatában a fiatal nagynénje, Azmeh Dawood. Úgy fogalmazott, bármilyen kegyetlenül is hangzik, sokkal jobb lett volna, ha csak hirtelen megtörténik a tragédia, és testvérének, valamint unokaöccsének nem kellett volna szenvedniük.
Az öt emberrel a fedélzetén eltűnt búvárhajó darabjaira csütörtökön bukkantak a Titanic roncsának közelében. Az OceanGate üzemeltető vállalat bejelentette, utasaik életüket vesztették, a hozzátartozóknak pedig együttérzésüket tolmácsolták.
Kapcsolódó tartalom:
Tragikus hír érkezett a Titanic közelében eltűnt búvárhajó utasairól

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe