
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Péntek reggel figyeltek fel az érdekes jelenségre az arrajárók, amikor észrevették, hogy a legendás Big Ben órái közül az egyik delet mutat. Érdekes módon a négy óralapból a tornyon, csak a nyugati oldalon volt dél, a többi normálisan jelezte az időt reggel nyolc körül.
A problémát a 96 méteres torony felújítása okozta, mert a 80 millió fontos (meközelítőleg 34 milliárd forint) felújításának részeként meg kellett állítani az órát, hogy a levegőző és szellőző rendszer karbantartását be tudják befejezni.

Újévkor nagy szerepet kapott Londonban a Big Ben, a keleti órát kivilágították, hogy tizenkétszer harangozhasson pontban éjfélkor. A kivilágított felületen kívül a többi óra is rendesen járt, ami azt jelentette, hogy 2017 óta először működött rendesen mind a négy óra az épületen.
Az ikonikus épület restaurációja várhatóan öt évig fog tartani, ami azt jelenti, hogy az idei év során tervezik befejezni. – írja a Daily Mail
Fotó:twitter.com/HarryIMClay

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott