
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
Még csütörtökön csapott le egy újabb tájfun Tajvanon, ami jelentős károkat okozott. A 28 éves Song Zi-jie-nek ráadásul majdnem az életébe került a pusztító vihar. A taxisofőrként dolgozó férfi Tajpejben autózott, éppen kitette az utasokat, majd továbbindult újabb fuvart szerezni. Az egyik piros lámpánál megállt, a várakozás közben pedig egy óriási fa dőlt az autójára.
Az AP hírügynökségnek elmondta, hogy épphogy megmenekült, de nagyon rémisztő volt, amit átélt.
A fa teljesen összezúzta a kocsi tetejét. Szerencsére éppen arra járőröztek a rendőrök, akik kihúzták a sofőrt a roncsból.
Annyira megijedtem, hogy nem tudtam, mit tegyek. Beletelt némi időbe, mire felfogtam az egészet
- mondta a taxis.
A tájfun csütörtökön vonult át Tajvanon, fákat döntött ki és földcsuszamlásokat okozott, amelyek utakat borítottak el és házakat rongáltak meg.
Két ember meghalt és több mint 500-an megsérültek.
Forrás: AP News

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják