
Többen meghaltak izraeli légicsapásokban Libanon déli részén
Egy nagypapa tévedésből nem a saját unokáját vitte haza egy sydney-i óvodából Ausztráliában. A First Steps Learning Academy bangori intézményében hétfő délután történt az eset, amikor a férfi megérkezett, hogy hazavigye unokáját – ám az óvoda tévedésből egy másik, alvó kisfiút adott át neki – írta meg a The Guardian.
A hibára csak akkor derült fény, amikor a kisfiú édesanyja megérkezett a nap végén, és szembesült azzal, hogy gyermeke nincs az intézményben.
Nem tudom elmagyarázni azt az érzést, amikor megtudtam, hogy az egy éves kisfiamat egy idegen vitte haza
– nyilatkozta az anya.

A fotó illusztráció (MTI)
A nagypapa felesége elmondta: férje „összetört” a történtek miatt, és amint rájött, hogy hibát követtek el, „szinte száguldva vitte vissza” a gyereket.
A kisfiúnak nem esett baja.
A helyi hatóságok „mélyen aggasztónak és súlyosnak” nevezték az incidenst, és vizsgálatot indítottak. Az érintett pedagógust azonnal felfüggesztették. A hatóság azt is jelezte, hogy áttekintik az intézmény teljes működési előéletét.
Az óvoda vezetője, Trisha Hastie nyilvánosan kért bocsánatot a családoktól, hangsúlyozva, hogy „elszigetelt esetről” van szó.
Ilyen még soha nem fordult elő sem Bangurban, sem más központjainkban. Bár mindig szigorú protokollok szerint jártunk el a gyermekek kiadásakor, ebben az esetben ezek nem voltak megfelelően betartva
– közölte.

Többen meghaltak izraeli légicsapásokban Libanon déli részén

Több tízezer embert szólítottak fel otthona elhagyására mérgező vegyi anyag szivárgása miatt

Volodimir Zelenszkij: az ukrán erők csapást mértek egy orosz olajfinomítóra 700 kilométerre a határtól

Elítéltek Németországban három embert, akik a Reichsbürger mozgalom híveiként meg akarták dönteni a kormány hatalmát

Szigorítják az alkohol- és energiaital-eladást Horvátországban

Rekordszámú alpinista érte el egyetlen napon a Mount Everest csúcsát

Egy fiatal román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-németországi Görlitzben

Lezuhant egy felvonó a bukaresti közlekedési minisztérium épületében, többen megsérültek

Dagad a botrány: Párizsi óvodákban és iskolákban indult nyomozás súlyos visszaélések miatt

Újra felébredt Kamcsatka rettegett tűzhányója

Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia

Összeomlott egy turistáknak fenntartott épület Németországban, több mentőcsapatot is riasztottak