
„Ma reggeltől új helyzet van a világon, amit önök tesznek, az dupla bűn!” – kőkemény üzenetet küldött Zelenszkijnek Szijjártó Péter
Márki-Zay Péter, Gyurcsány jelöltje megismételte kedden korábbi állításait az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy fegyvereket kell Ukrajnába szállítani. Sőt, egyenesen hazaárulásról beszélt, ha nem engedjük át a fegyverszállítmányokat.
Műsorvezető: De jó döntés az, hogy nem engedi Magyarországon át ezeket a fegyvereket? Ugye nem léphetik át a magyar határt.
Márki-Zay Péter: Az is egy árulás, azért azt szögezzük le, hogy amikor Szerbiába kellett orosz fegyvereket átengedni, akkor Orbán átengedte őket. (Erre semmilyen bizonyítékot nem mutatott be a baloldali jelölt, a szerk.) Most pedig azzal a hazugsággal jön, hogy az Európai Unió fegyvereit majd a magyarok ellen használják.
Márki-Zay tehát továbbra is kiáll amellett, hogy Magyarországnak bele kell sodródnia egy háborúba.

Magyar katonákat is küldene Ukrajnába Márki-Zay
Ismert, hogy az elmúlt napokban Márki-Zay Péter és több más baloldali politikus is követelte, hazánk szállítson fegyvereket Ukrajnának, illetve felvetették azt is, hogy magyar katonákat küldjön a kormány a háborús övezetbe. Gulyás Márton baloldali aktivistának adott interjújában a baloldali jelölt arról beszélt, hogy mindent, amit a NATO szövetségi rendszere megenged, "azt nagyon szívesen segítenénk." Majd arra a kérdésre, hogy akár magyar katonákat is küldene, azt mondta: hát, hogy ha a NATO úgy dönt, akkor katonait is.
Márki-Zay kijelentése azért is megdöbbentő, mert egyetlen NATO-ország sem küld katonákat Ukrajnába, még az Egyesült Államok sem, hiszen az ukránok nem tagjai a szövetségnek. Egy ilyen lépés komoly veszélybe sodorhatná Magyarországot.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában múlt hét kedden este is azt mondta, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk. Márki-Zay Péter a múlt héten egy német lapnak is megismételte, hogy fegyvereket küldene Ukrajnába.

„Ma reggeltől új helyzet van a világon, amit önök tesznek, az dupla bűn!” – kőkemény üzenetet küldött Zelenszkijnek Szijjártó Péter

Orbán Viktor bemutatja: szombati menü kolis módra + videó

Esztergom polgármestere a Háborúellenes Gyűlésen: védjük meg az eredményeinket a jövőben is

Deák Dániel: A Fidesz mozgósítási tartalékai nagyobbak, a Tisza elérte az üvegplafont

Orbán Viktor: Komárom-Esztergomban a cél a háromharmad + videó

Orbán Viktor kijelentette, ha az olaj megáll, a rezsicsökkentésre sem lesz pénz + videó

Orbán Balázs: Elég a zsarolásból!

Orbán Viktor: Az iráni háború miatt a Barátság kőolajvezeték fontossága kétszeresére nő + videó

Nézőpont Intézet: a többség szerint Ukrajnának kell engednie az olajvitában

Orbán Viktor: Nekünk április 12-én egyszerre kell legyőzni a Tiszát, Zelenszkijt, és Ursula von der Leyent

Menczer Tamás: az ukránok mindenre képesek, állami terrorizmust hajtottak végre

Orbán Viktor Százhalombattáról: Magyarország ellenáll Zelenszkij elnök zsarolásának


