
Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját
Százszor is ugyanezt fogom mondani - válaszolta Márky-Zay Péter arra az újságírói kérdésre, amely azt firtatta, hogy mikor tervezi a bocsánatkérést azoktól az emberektől, akiket ostobának nevezett.
"Aki azt hiszi, hogy a FIDESZ bevándorlás ellenes, az ostoba, és ezt továbbra is fenntartom- válaszolta a politikus.
A hódmezővásárhelyi polgármester az utóbbi időszakban többször is megsértette a magyarokat. A rezsicsökkentés támogatóiról azt mondta, sötétben tartott, trágyával etetett gombák.Amikor erről kérdezték, tovább folytatta becsmérlő megnyilvánulásait. Később kiderült róla az is, mit gondol a falvakban élő magyarokról: "egyszerű tudatlan emberek" , de az "aberrált fideszesek" kifejezést is használta Gyurcsány embere. Nem véletlenül merült fel a kérdés: Van-e olyan Magyarországon, akit Márki-Zay még nem sértett meg? Soros Györgyöt viszont óriásplakátokon védi a bevándorláspárti baloldali jelölt, aki rendszeresen kiáll a migráció mellett, nyíltan beszél a migráció előnyeiről és arról, hogy be kell fogadni a migránsokat - írta a Borsonline.hu.

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el