
Orbán Viktor: két út áll előttünk
Márki-Zay Péter időnként különböző csoportokat, társadalmi rétegeket sérteget: legyenek azok vidékiek, jobboldali szavazók, nők vagy fogyatékkal élők. A baloldal jelöltje ma egy kampányrendezvényen az alábbiakkal próbálta híveit szavazók toborzására buzdítani:
„Ha sikerül a fideszes agymosást semlegesíteni azzal, hogy önök a valóságot, az igazságot elviszik az emberekhez. Beszéljenek az emberekkel! A fiatalok győzzék meg a szüleiket és a nagyszüleiket! Csak ezen múlik! Ahogy viccesen szoktuk mondani: Győzzétek meg a fideszes anyátokat, és akkor minden rendben lesz! Mindenki győzze meg a fideszes rokonait, szomszédait, könyörögjünk nekik: óriási döntés van a kezükben április 3-án” – hangoztatta Márki-Zay Péter.
Az anyázás nemhogy belefér Márki-Zay Péternek, de azt még viccesnek is találja. Sőt, nem csak ő, hiszen szavaiból egyértelműen kitűnik, hogy ez a „poén” közszájon forog a baloldali kampánystábban. Elgondolkodtató az is, hogy híveit már arra kéri: könyörögjenek azért, hogy ismerőseik, rokonaik szavazzanak a baloldalra. Fontos megjegyezni azt is, hogy noha számtalan embert megsértett Márki-Zay Péter, bocsánatot ez idáig egyszer sem kért.

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet

Frei Tamás szerint Ukrajnának engednie kell, ha véget akar vetni a háborúnak

Orbán Balázs: Az európai vezetők többé nem a béke feltételeit keresik

Kocsis Máté: Hogy tessék? - Videó

Orbán Viktor: A pénznek jobb helye van az Alföldön, mint a ripityára lőtt Donbaszban

Lázár János: megdöbbentő, hogy egy bíró úgy dönt, hogy betilja az igazságot

Menczer: a Tisza az árakat felnyomná, a rezsicsökkentést meg elvenné

Magabiztos Fidesz előny, nyílik az olló a kormánypártok és a Tisza Párt között

Orbán Viktor: újabb fontos pillanat az országépítésben

A harmadik világháború előszobájában vagyunk - videóval