
Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak
A kaliforniai Jacoby Creek Általános Iskola tanulói közül hármat a napokban kórházba kellett szállítani, mert a harmadik osztályos gyerekek közül az egyik marihuána tartalmú gumicukrot osztott szét néhány társa között, amitől a gyerekek furcsán bódult és szén-monoxid mérgezésre utaló tüneteket produkáltak, ezért az osztálytermet a biztonság kedvéért evakuálták. A gyerekek vérében kórházba szállításuk után nem sokkal kimutatták a kannabiszt.
Egy nyilatkozó tisztviselő szerint a kiskorúnak fogalma sem volt arról, mit tartalmaz az édesség.
Az Arcata rendőrtisztje, Heidi Groszmann elmondta, hogy az esetet kivizsgálják, és figyelmeztette a szülőket, hogy az ilyen élelmiszereket biztonságos helyen, gyermekektől elzárva tárolják – írta meg a CrimeOnline hétfőn.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben