
Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei
Az esetre nemrégiben derült fény Angliában, miután egy 40 éves nő két éven keresztül férfinek adta ki magát szerelme előtt – írta meg a Metro kedden.
Blade Silvano-nak nagy vágya volt, hogy élete során szexuális kapcsolatot létesítsen egy nővel, így 2016 végén regisztrált egy társkereső oldalra, ahol férfiként tüntette fel magát.
Ekkor beszélgetésbe elegyedett egy nővel, majd személyesen is találkoztak, sőt már az első alkalommal csókolóztak is.
Egyre többször randiztak, majd párkapcsolatot és szexuális viszonyt létesítettek egymással.
Blade már az elején leszögezte kedvesének, hogy kifejezetten rajong a szexjátékokért, így bevezették őket az aktusokba.
A nő azonban az ágyban is férfinek adta ki magát, így amikor a párja azt hitte, hogy már nem szexjátékot, hanem a saját nemiszervét használja, Blade akkor is csak egy felcsatolható péniszt alkalmazott.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A szexuális együttlétek alatt folyamatosan bő pólót és boxert viselt, partnere szemét pedig minden alkalommal bekötötte. Abban az esetben pedig, ha a kedvese meg akarta érinteni a „péniszét”, nem engedte neki, ellökte a kezét.
A pár már az esküvőt tervezte, amikor Blade egy váratlan betegségre hivatkozva elhalasztotta a ceremóniát.
Ám csak 2018 szeptemberében derült fény a titokra, amikor az átverés áldozatául esett nő felfedezte Blade valódi, hivatalos Facebook-oldalát, ami a kamu profiljával össze volt szinkronizálva.
Ekkor kiderült, hogy a magát férfinek kiadó nő már egy másik kapcsolatban él, ami miatt a társkereső oldalon megismert párja bosszúból a rendőrséghez fordult.
Blade ellen átverés miatt emeltek most vádat, ám a bíróság 5 napos tárgyalást rendelt el a napokban. Hamarosan végleges ítéletet hoznak az ügyben.

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó

Matteo Salvini üzent a magyaroknak

Németországban már a férfiak utazását is szabályoznák – készülnek a háborúra

Elismerte egy ukrán politológus: Orbán Viktor kampánya jól halad és erős politikai stratéga