
Több mint százan meghaltak egy kongói aranybányában
Az oaklandi állatkert közlése szerint második körben a majmok, denevérek és sertések kerülnek sorra az immunizálásban.
Az állatkert munkatársai mindeddig a távolságtartásra, elkülönítésre és védőfelszerelésre helyezték a hangsúlyt. Alex Herman állatorvos reményét fejezte ki, hogy a védőoltásnak köszönhetően jobb védelmet tudnak majd nyújtani az állatoknak. Az állategészségügyi termékeket gyártó Zoetis közleményben tudatta, hogy több mint 11 ezer dózis védőoltást ajándékoz mintegy 70 amerikai állatkertnek.
Első alkalommal a San Diego-i állatkertben oltottak be emberszabású majmokat márciusban a Zoetis készítményével, míg a szer második dózisát három héttel később kapták meg. Januárban ugyanis nyolc gorilla fertőződött meg koronavírussal, bár tüneteik enyhék voltak és időközben már meggyógyultak. Feltételezések szerint az emberszabású majmok egy tünetmentes gondozótól kaphatták el a fertőzést.
MTI

Több mint százan meghaltak egy kongói aranybányában

Több tucat elhurcolt műkincset ad vissza a Vatikán Kanadának

Pornográf fotók készítésével zsarolt egy fiatal férfi egy 12 éves kislányt

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit