
Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska
Az egész országot lesújtotta a hír múlt pénteken, miszerint hosszan tartó betegség után, 41 évesen meghalt Tompos KátyaJászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekesnő. A gyász az egész színészvilágot beborította, rengeteg kollégája búcsúzott aznap a nagyszerű tehetségtől, akiről nem sokkal korábban derült ki, hogy egy ritka daganatos megbetegedéssel küzdött.
Tompos Kátya viszont sokkal korábban szembesült a diagnózissal, egy rövid ideig pedig még színpadra is állt annak ellenére, hogy akkor már betegsége miatt gyengébbnek érezte magát. Kamarás Iván a hétfői Mokkában elmondta, ő azon kevesek közé tartozott, akik még ekkor is dolgozhattak Kátyával, de már számukra is feltűnt, hogy valami nincs rendben.
Gyengébb volt, de akkor is, amikor színpadon volt, akkor – ahogy az a színészeknél szokott lenni – a környezet igazából adott neki egyfajta célt és erőt, és igazából az, hogy a színpadon lehetett, feledtette vele a betegséget
– árulta el a színész, hozzátéve, így valójában a közönség számára fel sem tűnt az énekesnő rosszulléte.
Kamarás Iván szerint egészen ritka, hogy egy színésznő olyan sokrétű tehetség legyen, mint amilyen Tompos Kátya volt, ugyanis általában a két kategória egyikébe sorolják magukat. Szerinte ezzel szemben a színésznő a zenés- és a prózai szerepekben is egyaránt kiváló volt, ami főként maximalizmusának volt köszönhető.
„Mondhatom, hogy nem sok olyan színész van, aki minden területen meg tudja állni a helyét és rádaásul mindenféle sallang nélkül. Ő pedig egy tiszta, angyali teremtmény volt, aki elvarázsolt bennünket a lényével” – emlékezett kolléganőjére Kamarás Iván.

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval