Így búcsúznak kollégái Tompos Kátyától, szívszorító bejegyzésekkel telt meg az internet

Kátya elment…

Értelmetlen, igazságtalan és felfoghatatlan az egész.

A rajongója voltam. Kollegája is persze, de sosem álltunk egy színpadon. Amikor csak láttam és hallottam, azt éreztem, be kell mennem hozzá előadás után, hogy megöleljem, hogy megköszönjem a tehetségét. Szikrázó, magával ragadó, lehengerlö volt mindenben, műfaji korlátok nélkül. Úgy énekelt, de úgy, hogy abba csak belehabarodni lehet!

Dehogynincsenek pótolhatatlan emberek, művészek!

Most épp búcsúzni kényszerülünk egytől…

Nem tudok és nem is akarok mit írni…. egyszerűen nem lehet…

Nyugodj békében Kátya

Öt évvel ezelőtt az Ördögkatlan Fesztiválon forgatták le a 2019-es Színházak Éjszakája hivatalos videoklipjét Kátyával, Hrutka Robival, nameg számtalan színészóriással, zenésszel, nagy-nagy emberrel. Mi épp Palkonyán üldögéltünk a kertben néhány (közös) ismerőssel, mikor besétált a stáb Vecsei Hasival, Kátyával, Robival. Ecsetelték, hogy keresnek egy szép kis gangot, falusi helyszínt is az egyik képkockàhoz. Azonnal mondtuk nekik, hogy a portánk ajtaja nyitva áll ezelőtt a jelenet előtt, jöjjenek csak nyugodtan. Majd megkérdezték, hogy volna e kedvem szerepelni egy kicsit benne? Így termettem én spontán, egy kedves, ugri-bugri csodacsaj, egy angyali lélek mellett tátogva a szöveget. Tavaly szerettem volna meghívni Kátyát vendégművésznek, beszéltünk vagy két órát telefonon, őszinte volt, olyan érzést keltett, mintha már régóta jóbarátok lennénk és nagyon örültem neki, hogy ennyi mindent hallok tőle. Erőt sugárzott, csicsergett a vonal másik végén, érezhetően szépen, lassan haladt és bízott, rendületlenül. Mindig is azt éreztem, hogy ő olyan ember, akinek szeretnék a közelében lenni, szeretnék vele valami szépet alkotni és nagyon drukkoltam neki, hogy jobban legyen, sőt egyáltalán, meg se fordult bennem a gondolat, hogy ez az egész majd a végtelen, és örökkétartó halálba torkollik. Kátya! Te Szép lány, te angyalka voltál, s lettél. Szeretnék veled még énekelni, úgyhogy majd ha nekem is eljön az időm, keresni foglak.
Addig is evezek a magányos csónakban, az élet vizén és igyekszem nélküled, a tehetséged, a melengető szép személyiséged nélkül élni tovább. Itt nem lesz könnyű ez, de neked könnyed, finom átjutásért imádkozom a fényeken túlra, az örökre szépekhez… Keresd meg a Julikát is, kezdjétek el alapítani a zenekart, majd jövök…

Isten vigyázza a lelked Te csodálatos!