
Paprikaspray-vel elkövetett támadás okozott fennakadást a londoni Heathrow repülőtéren
A brit Holly Guest Törökországba utazott, hogy a gyomorgyűrűjének behelyezése után leadott kilók miatt megereszkedett bőrét plasztikai műtéttel eltávolíttassa - írja a Mirror.
A 31 éves asszonynak három kisgyermeke is van, és a testén a szülései következtében keletkezett elváltozások miatt az úgynevezett teljes "anya-átalakítás" mellett döntött, amely a hasplasztikán túl mellműtétet, és zsírleszívást is tartalmaz.
A fiatal anya azonban súlyos árat fizetett azért, amiért az olcsóbb külföldi szolgáltatást választotta: a műtétek után rosszul lett, nyolcszor is elájult, és négy vérátömlesztésen esett át a török klinikán.
Holly olyan rossz állapotba került, hogy komolyan félni kezdett attól, hogy sosem látja viszont a gyermekeit.
Az asszony a műtétekért 7900 fontot (csaknem 4 millió forintot) fizetett; az inkompetens magánkórház vezetése azonban az elhibázott műtétek miatt elvégzett beavatkozásokért plusz 8000 fontnyi pénzösszeget is követelt a szerencsétlenül járt nőtől, amelyet ki is fizetett nekik.
Ekkor azonban további 5000 font megfizetését kérték tőle, és azzal fenyegették, hogy ha nem fizet, akkor lemondják a hazafelé tartó repülőjáratát, és útlevél-adatai birtokában megakadályozzák a hazatérését.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Holly ezek után a repülőtérresietett, hogy egy másik járat foglalásával végre hazamenekülhessen a horrorklinikáról.
Megpróbáltatásainak sora azonban ezzel még nem ért véget, mivel otthon kiderült, hogy hasüregében három vérömleny is keletkezett, amelyeket újabb műtétekkel kell eltávolítani, és a vérmérgezés kockázata is felmerült nála.
A nő gyanútlanul utazott a korszerűnek tűnő, az internetesértékelések szerint kiváló szolgáltatásokat nyújtó magánklinikára, amelyről később kiderült, hogy saját maga íratta hamis profilokról az elismerő véleményeket.
A spórolni akaró Holly ezek után arra figyelmeztette a hasonló beavatkozásokra készülő nőket, hogy kétszer is gondolják meg, hogy megéri-e külföldre utazni az olcsóbb, de kevésbé megbízható plasztikai műtétekért.

Paprikaspray-vel elkövetett támadás okozott fennakadást a londoni Heathrow repülőtéren

Többen meghaltak egy goai diszkótűzben

Holttestet találtak egy óvoda udvarán, megrázó látvány fogadott egy édesanyát

Katonák egy csoportja hatalomátvételt jelentett be Beninben

Nagy a baj: A csernobili atomerőműnél azonnali beavatkozás szükséges

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben