
Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét
Az európai választási kampány felgyorsult. Jordan Bardella, a jobboldali Nemzeti Összefogás listavezetője és Valérie Hayer, az Emmanuel Macron fémjelezte Reneszánsz párt listavezetője közel két órán keresztül vitázott csütörtökön a francia BFMTV-n. A vitában többek között szóba került az ukrajnai háború, valamint a bevándorlás kérdése is.
Utóbbi témával kapcsolatban Hayer szóba hozta Magyarországot és más közép-európai országokat is. Szerinte „más országoknak is ki kell venniük a részüket” [a szolidaritási mechanizmusból]. „Miért mindig szisztematikusan Franciaországnak kell befogadnia a menedékkérőket?” – tette fel a kérdést, majd úgy folytatta: „Miért nem Orbán Viktornak? A cseheknek? A szlovákoknak ? A románoknak ? A lengyeleknek ? (...) Ez lenne a szolidaritás” – fogalmazott.
Hayernek nem ez volt az első olyan alkalma, amikor Magyarországgal kapcsolatban tett felháborító kijelentéseket. Januárba, rögtön azután, hogy frakcióvezetővé választották, kijelentette, hogy az Európára leselkedő legnagyobb veszélynekaz Alternatíva Németországnak pártot (AfD), a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) pártot és Orbán Viktort tartja. Később pedig arról is beszélt, hogy az európai döntéshozatalban el kell törölni a vétó intézményét, hogy azzal ne tudjon „visszaélni” a magyar miniszterelnök.

Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét

Czepek Gábor: a rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

Dömötör Csaba: a Fidesz EP-delegációja a Mercosur-megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be

Volt lengyel igazságügyminiszter: Magyar Péter a globalisták jelöltje, semmi jót nem hozna Magyarországnak a győzelme

Szijjártó Péter megmondta, kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

A Tiszából kiugrott szakértő: adóemelésekre és megszorításokra készül a Tisza, de ezt a választásokig el akarják titkolni

A tiszások az adóemelések, megszorítások miatt bujkálnak, az ellenzéki lap is meglepődött

Nacsa Lőrinc: a baloldalnak semmi nem elég

Magyar Péter egyik főembere Afrikából hozna Magyarországra migránsokat

Brüsszel útja rezsiválságba vezet, a magyar út a nyugodt és fizethető világba

Kész a terv az európai csapatok bevetésére Ukrajnában, katonai bázisokat is építenének

Menekülésbe fordult a kampányolás: a Tisza jelöltje elrohant a kényes kérdések elől - videó