
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
Szörnyű tragédia történt vasárnap délután a romániai DN 68-as jelzésű országút Karánsebes és Hátszeg közötti szakaszán – írta meg a Maszol.
Egy 56 éves petrozsényi sofőr Hátszeg irányába haladva meg akart előzni egy kocsisort, ám összeütközött egy szemből érkező, hat motorosból álló csoporttal – áll a Hunyad megyei rendőrség hivatalos közleményében.

Fotó: Hunyad megyei rendőrség
Két magyar állampolgárságú motoros életét vesztette, egy harmadik pedig súlyosan megsérült a balesetben, akit azonnal kórházba szállítottak a mentősök.
A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indított vizsgálatot az ügyben.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni