
Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság
Mint arról korábban beszámoltunk, napok óta tombol a kánikula Európa több országában, a helyzet viszont a délebbi területeken sokkal súlyosabb. Cipruson, Törökországban és Görögországban is 35 Celsius-fokot meghaladó forróság tombol, a hőségnek pedig már több áldozata van, köztük két magyar is elhunyt már a tengerparti vakáció közben.
A népszerű görög üdülőhelyen, Nei Poriban a héten 24 óra leforgása alatt két magyar halt meg az extrém forróság miatt, habár a haláluk pontos oka egyelőre nem ismert. Az egyik áldozat egy középkorú magyar férfi, aki hirtelen rosszul lett a tengerben és már nem tudták megmenteni az életét. A mentők sokáig küzdöttek érte, ám sajnos az áldozat a helyszínen meghalt.
A turisták körbe is állták a szituációt, tehát mindenki nézte, hogy mi történt, mindenki tudni akarta, hogy túl fogja-e élni, vagy sem. Majd, amikor már fél órája tartott az újraélesztés, akkor egyre többen elkezdték elhagyni a partot, főleg a családosok
– számolt be a Tényeknek szombaton egy szemtanú.
Nem sokkal korábban egy 59 éves nő is meghalt Nei Pori partjainál, a Tények úgy tudja, a magyar áldozat vízben úszó holttestére egy kisgyerek talált rá. A nő lánya is megszólalt az esettel kapcsolatban, azt állította, édesanyja tudott úszni, szívbetegsége sem volt. „Az igazat sajnos nem tudom még, hogy történt a baleset, csak annyit olvastam az interneten, hogy egy gyermek látott egy lebegő nőt a vízben” – írta a gyászoló hozzátartozó.
Címlapfotó: Tények

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze