
Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének
Érdekes nyilatkozatra bukkant a Mandiner a Tisza Párt friss igazolásának számító Pósfai Gábortól. Egy 24-hu-nak adott interjújában ugyanis Pósfai Gábor leszögezte: nem fél attól, hogy a migránsok Iszlámábádot csinálnak Bécsből.
Magyar Péter új embere szerint a város „szuper hely, valóban nemzetiségek szempontjából sokszínűbb, mint Budapest, de messze nem arról van szó, hogy rettegni kellene
– fejtegette Magyar Péter pártjának új, operatív vezetője a 24.hu hasábjain (lenti képernyőkép).
Eközben Európa és a Nyugat még ki sem heverte a legutóbbi terrortámadást
Az olvasók számára azonban emlékezetes lehet, hogy 2025 első napján, a New Orleans-i terrortámadasában legkevesebb 10 ember meghalt és sokan megsebesültek, mikor autó hajtott az ünneplő tömegbe a város népszerű főutcáján szerdán hajnalban.
Alig egy hónappal korábban egy szaúdi orvos autóval hajtott át a magdeburgi karácsonyi vásáron. Öt embert, köztük egy kilenc éves kisfiút megölt, és 200 embert megsebesített.
Azt megelőzően néhány hónappal pedig egy németországi fesztiválon történt megrázó terrortámadás, ahol legalább hárman meghaltak. Médiabeszámolók szerint a sebesültek közül kilencen életveszélyes állapotban kerültek kórházba. És ez csak néhány a Nyugatot megrázó elmúlt hónapok tragédiáiból, amelyeket a 2015-ös migrációs válság kirobbanásáig sorolhatnánk.
Magyar Péter új embere azonban 2018-ban simán leszögezte, hogy bár Bécset nem kíméli a migráció, „messze nem arról van szó, hogy rettegni kellene.” Sajnálatos módon két évvel később, 2020-ban Bécset magát is szörnyű terrortámadás rázta meg.
Ausztria gazdasága a földbe állt
Nem beszélve arról, hogy osztrák szomszédunk többek között a willkommenskultur adaptálásának is köszönhetően, tíz évvel a migrációs válság kirobbanása után ott tart, hogy Kohán Mátyás kollégánk szavait idézve „a minap a tejjel-mézzel folyó Kánaánban, minden magyar vágyainak lakhelyén, a sógoroknál a Szabadságpárt (FPÖ) és a Néppárt (ÖVP) lezárták koalíciós tárgyalásaik első, megkerülhetetlen, legkeserűbb témakörét: megállapodtak a megszorításokról, hogy az uniós nettó befizető, Dél-Európát évtizedeken át feltartott mutatóujjal spórolásra intő Ausztriát ne fenyegesse szégyenszemre túlzottdeficit-eljárás.
A megszorítási csomag értéke egyelőre 6,4 milliárd euró, több mint 2600 milliárd forint; másfélszer annyi, mint amennyit Magyarország egy évben honvédelemre költ.
Kiderül belőle: Ausztriában sem lesz semmiféle nyugdíj- és segélyemelés, nem kap már munkanélkülisegélyt, aki egy kicsit is keres, vége a szén-dioxid-kvótát emberarcúvá varázsolni hivatott, minden osztráknak alanyi jogon járó klímabónusznak és talán még a kedvezményes tömegközlekedési klímajegynek is, nem lesz többé adókedvezmény a napelemekre, nő a szerencsejátékadó és a digitális reklámadó, a jövedékiadó-köteles termékek köre nagyot bővül, emellett az állami vállalatoknak is többet kell befizetniük a költségvetésbe, értsd: életbe lép egy burkolt fejlesztési stop, ami a közszolgáltatások javítására menne, az a deficit betömködésére megy.
Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének

Az ultraliberális Hajós András szerint is Orbán Viktornak van igaza + videó

Migrációs paktum, háborús politika, ukrán EU-tagság, rezsicsökkentés megszüntetése – ezt támogatta a Tisza Párt Brüsszelben az elmúlt években

Hétfőn érkezik a megemelt nyugdíj, februárban pedig még magasabb összegre lehet számítani

Magyar Péter a végét járja, egyik legfőbb támogatója is a Fidesz győzelméről beszél

Az embereket nem a domainfoglalók érdeklik, hanem a biztonságuk

Borította a bilit Hajós András: ilyen az, amikor nem beszélhet őszintén a véleményéről a liberálisok között - Videó

Nézőpont Intézet: Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem

Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem, befagyott a Tisza Párt

Mráz Ágoston Sámuel: Nem indul jól a választási év a Tiszának

Takács Péter: 2025-ben is folytattuk az egészségügyben megkezdett munkát

Gulyás Gergely: Szánalmas baloldali bohóckodás a Tisza védjegy-bejelentése