
Orbán Viktor: két út áll előttünk
Egyformák vagytok! – mutatott rá Menczer Tamás Magyar Péter és a baloldal többi szereplőjének hasonlóságára. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a közösségi oldalára feltöltött videójában egy példában is megmutatja, hogy miért is hasonlít annyira a Tisza Párt vezére a szellemi elődeihez.
Tudjuk, hogy mire megy ki a játék. Folyamatos félelemben és bizonytalanságban tartani sok százezer magyar embert, majd bölcs vezetőként tetszelegve elhozni a kreált fenyegetésekre a megoldást – mondta korábban Magyar Péter.
Kreált fenyegetés. Honnan is ismerős ez?
– reagált Menczer Tamás a Tisza Párt elnökének szavaira. Majd bemutatta a baloldal korábbi vezető politikusainak mondatait:
"Egyébként Magyarországon nem is létező migránsoktól rettegve, retteghetnénk ufóktól is egyébként nyugodtan, mert Magyarországon egyik sincsen" – mondta Dobrev Klára.
"Ma a bevándorlással kapcsolatban nincs érdemi problémája Magyarországnak. Ez a probléma ez egy álprobléma. Ez nem létezik. Ez a Fidesz által generált hiszti és műbalhé" – hangoztatta Kunhalmi Ágnes.
"A Fidesz nagy mestertervének a része, hogy jelentéktelen témákra próbálják a figyelmet terelni: a migráció, a Soros, a gender, a nem tudom kérdésekre" – jelentette ki Tordai Bence.
Egyformák vagytok! Szerintetek a bevándorlás álprobléma, a háború álprobléma. Holott ezek a legsúlyosabb problémák, a legsúlyosabb válságok, kihívások
– hangsúlyozta Menczer Tamás.
Hozzátette: "Továbbra is meg fogjuk védeni Magyarország békéjét és biztonságát. És megvédjük Magyarországot a baloldaliak támadásaitól és a diszkóliberálisok támadásaitól is.”
Címlapfotó: MTI/ Pruger Tamás

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet

Frei Tamás szerint Ukrajnának engednie kell, ha véget akar vetni a háborúnak

Orbán Balázs: Az európai vezetők többé nem a béke feltételeit keresik

Kocsis Máté: Hogy tessék? - Videó

Orbán Viktor: A pénznek jobb helye van az Alföldön, mint a ripityára lőtt Donbaszban

Lázár János: megdöbbentő, hogy egy bíró úgy dönt, hogy betilja az igazságot

Menczer: a Tisza az árakat felnyomná, a rezsicsökkentést meg elvenné

Magabiztos Fidesz előny, nyílik az olló a kormánypártok és a Tisza Párt között

Orbán Viktor: újabb fontos pillanat az országépítésben

A harmadik világháború előszobájában vagyunk - videóval