
Horvát−magyar két jó barát, a tisztázatlan kérdések többségét tisztázták
Magyar Péter ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy ugyanazt mondja, mint a többi baloldali politikus és Soros György. A Tisza Párt elnöke a múlt héten egy szerencsi fórumon arról beszélt, hogy ugrásszerűen megnőtt a kórházban hagyott újszülöttek száma Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. Többségük az állami ellátásban ragad, nehezen kerülnek gondoskodó családokhoz, az EP-képviselő szerint javarészt a bonyolult jogi szabályozás miatt.
A fórumot követően meg is kapja a kérdést a 444-től a politikus, hogy az örökbefogadás egy esetleges Tisza-kormányzás idején lehetséges opció lehetne azonos nemű pároknak is.
– Szerintem ez egy társadalmi kérdés. Vannak kérdések, mint például az eutanázia, az azonos nemű párok örökbefogadása – nem akarom a kettőt összemosni, félreértés ne essék –, amiket érdemes megvitatni, mert megosztóak a társadalomban, ugyanakkor jogos igény lehet egyik oldalról vagy másik oldalról – fogalmazott a Tisza Párt elnöke.
És ha azt kérdezi tőlem, hogy egy gyerek hol van jobb helyen: egy negyvenfős átmeneti befogadóállomáson, ahol soha senki nem mesél neki esténként vagy senkitől nem kap megértést, nem hallgatják meg, vagy egy azonos nemű párnál, akkor biztosan azt mondom, hogy a második
– tette egyértelművé az álláspontját Magyar Péter.

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Még a 2014-es választási kampányban Gyurcsány Ferenc volt az, aki ugyanazt a véleményt fogalmazta meg az azonos nemű párok örökbefogadásáról, mint most Magyar Péter.
Mi vagyunk az egyetlen párt, aki egyébként támogatja az azonos neműek házasságát és gyerek-örökbefogadásának ügyét
– fogalmazott akkor a DK-vezér. Később Gyurcsány arról beszélt, hogy a DK a választások után törvényjavaslatot nyújt be az azonos neműek házasságáról, és azt is lehetővé tenné, hogy gyereket fogadjanak örökbe.
Az LMBTQ-propaganda egyik legnagyobb hazai élharcosa a Momentum, mivel a párt már többször bizonyította, hogy a homoszexuális érzékenyítés, valamint a genderideológia terjesztése számukra a fő prioritások közé tartozik.
A balliberális párt 2021-ben a Soros Györgyhöz köthető Háttér Társaság összefoglaló jelentése alapján LMBTQ-programot alkotott, ami azt tartalmazta, hogy engedélyeznék az azonos nemű párok örökbefogadását, és az új alkotmányban kiterjesztik a család fogalmát a két azonos nemű szülővel rendelkező családokra is.
Nem szabad azt üzenni, hogy egy gyerek inkább intézményben, ne pedig egy szerető, törődő, akár két azonos nemű szülőből álló családban nőjön fel
– fogalmazott meg a Magyar Péterével azonos véleményt még 2021-ben Fekete-Győr András, a Momentum azóta elbukott és bűncselekményért jogerősen elítélt volt elnöke.
Korábban a Soros György által támogatott Amnesty International Magyarország volt az, amelyik azért panaszkodott, mert a kormány nem engedi, hogy azonos nemű párok fogadhassanak örökbe. A Háttér Társaság pedig tavaly egyértelművé tette, hogy ingyenes jogi képviseletet nyújtanak az azonos nemű pároknak a gyermekek örökbefogadásához.

Horvát−magyar két jó barát, a tisztázatlan kérdések többségét tisztázták

Szentkirályi válaszokra vár Karácsonyéktól, szerinte szabadrablás folyik a Városházán

Bulgária, Szerbia és Románia pánikban, mindenképp el akarják kerülni az amerikai szankciók negatív hatását

A kormány 100 milliárd forinttal megfejeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét

Menczer Tamás alaposan kiosztotta a budapesti ukrán nagykövetet

Orbán Viktor mérföldkőről beszél: egymillióan már nemet mondtak a brüsszeli ámokfutásra

Szeptemberben 123 ezren érvényesítették a csed, a gyed és az örökbefogadási díj kedvezményét

Az amerikai külügyminiszter Paks II-ről pozitívan nyilatkozott

Az Euronews is elismeri, Magyarországon a legolcsóbb az áram és a gáz az EU-ban

Orbán Viktort példaképnek tartják Bulgáriában

Hankó Balázs: A csok plusz lakáshitelt a jövőben a 41 éves kor feletti várandósok is igényelhetik

Bajban Románia és Bulgária az amerikai szankciók miatt