
Újabb megszorítás jöhet a Tiszától: több tízezer forintos teher az autós családoknak + videó
„Rendkívüli bejelentés ma 19:00 órakor. Kövessetek itt vagy a Youtube csatornámon” – írta Facebookján Magyar Péter pénteken.
A Tisza Párt elnöke aztán este hét óra körül valóban közzétett egy körülbelül tízperces beszédet, amelyben elsorolta sokadszorra, hogy véleménye szerint mi a baj a magyar kormánnyal, csak éppen azt nem könnyű kiszúrni, mely mondatok tartalmazták az ígért bejelentést.
Ezért a Mandiner segítséget kért a Tisza Parttól, a honlapjukon megadott e-mail címre küldött levelükben azt kérték tőlük, mutassanak rá, hol volt Magyar Péter videójában a bizonyára sokak által várt bejelentés. Amint választ kapnak, frissítik cikküket.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Kitoloncolták az embercsempészt, Magyar Péter mégis őt látja mindenhol
Hiába vetődött vele árnyékra korábban, a Tisza Párt elnöke beszédében újra előhozta azt a közúti balesetet, amelyet szerinte egy börtönből kiengedett embercsempész okozott. Magyar Péter ugyanis a magyar kormányt igyekszik felelőssé tenni a bleset miatt.
Ahogy a lap is megírta, valójában az embercsempészt kiutasították az országból, de mint kiderült, a Tisza-vezér ennél is jobban benézte a történetet.
A BRFK ugyanis közleményében pénteken azt tudatta: az addig körözött férfi adataival visszaélő, rá a megszólalásig hasonlító testvére okozhatta a hét ember sérülésével járó balesetet, továbbá arról is tájékoztattak, hogy ennek megfelelően új körözést adtak ki.
Az említett embercsempészt a magyar hatóság kiutasította az országból, a férfi 2024. november 27-én el is hagyta Magyarországot. A rendőrség adatai szerint jelenleg is Moldovában van.
A rendőrségi tájékoztatás után Magyar Péter viszont már arról posztolt, hogy a testület csak kitalálta a pénteki fejleményt, annak érdekében, hogy mentse a kormányt.
A lap ezek után fordult a BRFK-hoz, akik következő választ adták:
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény és a vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően, objektív személyi és tárgyi bizonyítékok alapján folytatja a nyomozást. A politikus állításait a leghatározottabban visszautasítjuk.
Ám Magyar Péter abban a beszédében, amelyben elvileg rendkívüli bejelentést tett valahol, még erre is rátett egy lapáttal, amikor azt állította, mára kiderült, hogy nem lehet ellenőrizni, hogy a kitoloncolt embercsempészek elhagyták-e az országot. Magyar szerint az Orbán-kormány tehát hazudott, amikor azt állította, hogy a kitoloncolt személyek nem tudnak visszajönni Magyarországra.
Azt nem tudni, honnan vette a Tisza Párt elnöke, hogy nem lehet ellenőrizni, elhagyták-e az országot a kitoloncolt embercsempészek, mindenesetre a szóban forgó embercsempész ügyvédje a Telexnek leszögezte: ügyfele bizonyosan nem ült a volán mögött, „ő ugyanis dokumentáltan elhagyta Magyarországot, miután kiengedték a börtönből és kiutasították az országból”.

Újabb megszorítás jöhet a Tiszától: több tízezer forintos teher az autós családoknak + videó

Brüsszel Brüsszellel szemben: óriási kockázatot jelent az ukrán mentőcsomag

Ukrajna ismét hazánk energiaellátását támadja, miközben Brüsszel a kormány ellen szövetkezik

Két tüntetés, egy üzenet: nem a sorkatonaságra! + videó

Valami megtört: már a Medián szerint is eltűnt Magyar Péter előnye

Októberben is többet vásároltak a magyar családok

Teljes zavar uralkodik a manipulációs kerekasztalnál, már nem tudják elfedni a Tisza Párt visszaesését

Baloldali megszorítócsomag: az áfaemelés drágítana szinte minden autókhoz kapcsolódó költséget

Csiszár Jenő kérdezi majd Orbán Viktort Kecskeméten

Itt vannak a megrendítő számok: brüsszeli eurómilliók érkeznek a Tisza Párt holdudvarába

Deutsch Tamás: A Tisza szakértői dolgoztak Gyurcsány Ferenc megszorító csomagján is

Orbán Viktor ma is korán kezdett: ilyen lesz a jövő évi bérmegállapodás + videó