
Aggódnak Kijevben, hogy nem áll jól a Tisza szénája
Mindenkit minősítenek a maga nyilatkozatai, a minősítést azonban mi magunk nem tartjuk feladatunknak. Az Index az Index – reagált a Magyar Nemzetnek az Index szerkesztősége arra a hétfő reggel nyilvánosságra került hangfelvételre, amelyen Magyar Péter kifejtette, mit gondol az újságírókról. A Tisza Párt elnöke többeket elküldött a „k…rva anyjába”, például a liberális 444.hu és az Index munkatársait. A médiát köcsögnek nevezte, a Hír TV-seket pedig belökné a Dunába.
Az Index a válaszában leszögezte: az elhangzottak ellenére továbbra is tényszerűen, a szakmai szabályoknak megfelelően tudósítanak a Tisza Párt eseményeiről, Magyar Péter politikai megnyilvánulásairól.
Magyar Péter a médiát köcsögnek nevezte, a Hír TV-seket pedig belökné a Dunába
Miként a Magyar Nemzet már megírta, hétfő reggel több szerkesztőség is újabb hangfelvételeket kapott, vélhetően olyanokat, amelyeket Vogel Evelin rögzített titokban. A hanganyagokon Magyar Péter a médiáról fejti ki a véleményét.
Összesen két felvétel érkezett, az elsőn a Tisza Párt elnöke lényegében a médiastratégiáját foglalja össze, meglehetősen nyers stílusban. A felvételek alapján elmondható, Magyar Péter nemcsak az embereket és a saját munkatársait nézi le, hanem az újságírókat is.
Ki tudod kerülni a kib…szott médiát, én most elküldtem az anyjába az ATV-t, leb…sztam a mikrofont, hogy ide nem jövök
– jegyezte meg a felvételen Magyar Péter Vogel Evelin egyik kérdésére.
Azt is mondta: „Elküldtem a 444-et a k…a anyjába, az Indexet. És közben százezer követőm van a YouTube-on, háromszázvalahányezer a Facebookon, direktbe fogok kommunikálni az emberekkel, és pont lesz…rom a médiát. A sok köcsögöt.”
Egy másik felvételen jelentősen több a háttérzaj, mind a beszélgetőket, mind Magyar Pétert alig lehet érteni. A beszélgetés ismét a médiával kapcsolatos, a felek arról diskurálnak, hogy beengedjék-e az ATV-t és a Hír TV-t egy rendezvényükre – legalábbis az elhangzottakból ez szűrhető le.
A Hír TV kapcsán a pártelnök azt mondta: – Ne jöjjenek ide, mert belöködöm őket a Dunába.
Magyar Péter ismét másokat hibáztat
A hangfelvételen elhangzottakra Magyar Péter a délelőtti sajtótájékoztatóján reagált, szerinte az Izaura újabb részét láthattuk.
Én ilyen stílusban nem nagyon szoktam beszélni – védekezett a Tisza Párt elnöke, és nem meglepő módon azt mondta, a mostani felvételek is szerkesztettek, összevágtak, van olyan mondat, ami el sem hangzott.
A címlapfotó illusztráció (MTI)

Aggódnak Kijevben, hogy nem áll jól a Tisza szénája

A Tisza célkeresztjében a Mol: brutális lépésre készülnek Magyar Péterék

Szívmelengető pillanatokból sem volt hiány Orbán Viktor kaposvári gyűlésén + videó

Tarr Zoltán megerősítette: a Tisza rákényszerítené a Molt, hogy váljon le az orosz olajról

Orbán Viktor érdekes húzása Kaposváron – az elemző szerint ez sokat elárul arról, melyik félnek jobbak a számai

Ordító különbségek: drónfotókból kiderül, mennyien voltak kíváncsiak Orbán Viktor és Magyar Péter országjárására

Lemosta Magyar Pétert az Orbán Viktorra kíváncsi tömeg Kaposváron

A csendes többség egyre inkább erősebbnek tűnik

Mi lettünk a békés többség, és mi leszünk a győztes többség!

Kocsis Máté: Parádés, Peti vagdalkozik!

Orbán Viktor: Ma is többen voltunk + fotó

Orbán Viktor: a kormány "teljes szívvel áll Magyarország mellett"