Magyar Péter mindenkit megfenyeget, aki nem azt teszi, amit ő akar

Vogel Evelin azután állt a nyilvánosság elé, hogy fenyegetve érezte magát Magyar Péter és Radnai Márk viselkedése miatt. Nem a volt barátnője az első, akivel agresszívan viselkedett a Tisza Párt elnöke - írja a Mandiner.

Pénteken a saját YouTube-csatornáján tett közzé videót Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője. Vogel azután jelentkezett új videóval, hogy nemrég interjút adott az Indexnek. Magyar exe szerint pár hete Magyar Péter megkérte arra, hogy menjen el hozzá, vigye el a nála maradt dolgait.

Amikor megérkeztem, egy kis szokásos chit-chat után behívott a házba, ahol – mint kiderült utólag – Radnai Márk is tartózkodott. Becsukta az ajtót, lement a konyhába, majd feljött a Márkkal és egy papírral a kezében. A papíron az állt, hogy tudják, hogy én mit tettem, hogy mi van nálam, és hogyha nem csinálom azt, amit mondanak, hogyha nem segítek nekik, akkor tönkreteszik az életemet, börtönbe juttatnak

– állítja Vogel, a történet valóságtartamát azonban Magyar nem erősítette meg, noha kereste őt a Mandiner, hogy reagáljon volt barátnője vádjaira. Magyar a videó megjelenése után egyelőre csak annyit reagált, hogy a Vogel Evelin videójáról beszámoló Index cikk alá azt kommentelte, hogy „Kedves Tóni, kedves Kubatov Gábor, nem kell félni, nem fog fájni. Na jó, egy picit talán igen.” Továbbá azt, hogy „az index az új origo”.

A Tisza Párt elnökének volt barátnője azt is felidézte, hogy egykori kedvese miatt fenyegetve érezte magát, hiszen ő ellentmondást nem tűrő hangon gyanúsítgatta. „Viharos, és sokszor nyomasztó volt a közös életünk, a kapcsolatunk” – mondja Vogel Evelin. Majd hozzátette, hogy nála ezzel a fenyegető esettel telt be a pohár: ekkor jött el az a pont, hogy elhatároztam, beszélni fogok. Szeretném megmutatni Magyar Péter igazi arcát”.

Tisza Párt elnökének korábbi barátnője szerint Magyar Péter átlépett egy határt.

 „Egy olyan határt, amit azt gondolom, senki nem engedhet meg magának”.

Volt felesége és barátnője is félt Magyar Pétertől

Nem ez a Vogel Evelin által említett eset volt az első példa arra, hogy Magyar Péter agresszívan, fenyegetően viselkedik. A Tisza Párt elnökének volt barátnője már az Indexnek adott interjújában is beszámolt egy alkalomról, amikor Magyar olyan agresszívan lépett föl vele szemben, hogy megijedt tőle

Elkezdett velem úgy üvöltözni az utcán és közben közeledni felém, hogy – nem szeretném túldramatizálni a helyzetet, de – ott megijedtem, fenyegetve éreztem magam és féltem. És én nem szoktam annyira félni valójában, de amikor egy nővel szemben áll egy férfi, aki minden dühét, erejét, hangját kiadja, az tényleg nagyon ijesztő tud lenni egy nő számára. És ha jól emlékszem, én akkor sírva is fakadtam, vagy csak később. Mindenesetre láttam, hogy ül a gyerek az autóban és sír

– elevenítette fel az élményt Vogel Evelin.


Címlapfotó: MTI/ Illyés Tibor

2024. október 12. 10:13
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Brutális felvételeken a pusztító vihar, még a Kékszalag is veszélybe került - Videó
Hatalmas pusztítást végzett a hétfői vihar Magyarországon, a katasztrófavédelem azt írta, kedd reggelig csaknem háro...
Borzalmas állapotok: Fotókon a darabokra tépett sápi templom
A hétfői orkán erejű szélvihar jelentős károkat okozott a sápi református templomban.
Masszázsmedence 7,6 millió forintért – Így pihenhette ki magát egy hosszú nap után Ruszin-Szendi Romulusz
Megszokhattuk már az elképesztő történeteket a Tisza Párt politikusainak előéletéről, de ami Ruszin-Szendi Romuluszr...
Se áram, se víz - így csapott le a vihar az országra
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a helyreállításon.
Mentőhelikoptert riasztottak a füzesabonyi állomáshoz, megrázó tragédia történt
Senki sem sejtette, mi zajlik a mosdóban.

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.