
Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó
Mint azt a lap megírta, Magyar Péter már 2014-től kezdődően különböző ellátásokat járt ki magának, családtagjainak – és ilyet próbált szerezni egy közeli barátjának is – a Honvédkórház úgynevezett speciális rendeltetésű centrumában. A kórházrész az elmúlt hetekben éppen Magyar médiaszereplései nyomán vált a közbeszéd egyik témájává. Ferdítésekkel és ellentmondásokkal teli hecckampányának újabb állomásaként ugyanis a Tisza Párt vezetője VIP-osztálynak nevezte a centrumot, és demagóg módon arról értekezett: miközben a kormánytagok extra helyszínen gyógyulhatnak, az adófizetőknek csak rossz körülmények jutnak.
A politikus egy közösségi bejegyzésében megjegyezte azt is: néhányszor tesztelték a Honvédkórházban.
A lap információi szerint azonban valójában Magyar Péter a világjárvány okozta eseteken kívül is kilencszer vette igénybe a részleg szolgáltatásait. A pártelnök nagyszülei összesen 46 ilyen ellátáshoz, valamint kilenc fekvőbeteg-ellátáshoz jutottak hozzá. A politikus a közeli ismerőse, Sz. Róbert Gábor érdekében is fellépett, és megpróbált kiemelt ellátást intézni neki.
A Magyar Nemzet közölte azt is, hogy a jogszabályok alapján nem jártak volna kiemelt egészségügyi ellátások Magyarnak és családtagjainak. A vonatkozó jogszabályok egyértelműek. Főszabályként ugyanis kizárólag úgynevezett védett személyek vehetik igénybe az Észak-pesti Centrum Kórház – Honvédkórház szolgáltatásait. Magyar Péter pedig soha nem minősült ilyennek, miként felmenői sem. Így pedig kérdéses, hogy a politikus milyen alapon igényelhette magának és rokonainak az úgynevezett speciális rendeltetésű centrum által nyújtott ellátásokat.

Fotó: Képernyőkép/Videa
Ugyanis védett személynek egy 1996-os és egy 2015-ös kormányrendelet alapján a következők minősülnek: a miniszterek, a miniszterelnök politikai igazgatója, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, államtitkár, közigazgatási államtitkár. Mellettük pedig különböző honvédelmi és rendvédelmi vezetők, valamint azok számítanak jogosult személyeknek, akinek az egészségügyért felelős miniszter vagy az általa kijelölt személy kivételes méltánylást érdemlő esetekben (így különösen közegészségügyi, nemzetbiztonsági, honvédelmi vagy rendvédelmi érdekből) az igénybevételt engedélyezte.
Magyar Péter rokonai nyilvánvalóan csak az utóbbi körbe tartozhatnának, de a politikus eddig nem mutatott fel olyan érvet, azaz államérdeket, amely az általa egyébként kritizált ellátások igénybevételét indokolttá tett volna. A gyakorlatban Magyarnak számtalan alkalommal külön kellett kérnie parancsnoki engedélyt, hiszen a budai hegyek alapvetően nem tartoznak az Angyalföldön található Honvédkórház ellátási körébe.
A lap továbbra is várja Magyar Péter válaszait az alábbi kérdésekre:

Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó

Kecskeméten is tarolt a Háborúellenes Gyűlés - Orbán Viktor beszéde ismét telt házat vonzott (galéria)

A tiszások menekülnek saját programjuk elől

Ez a fő különbség a baloldali és a jobboldali gazdaságpolitika között

Itt a legújabb felvétel: hatalmasat bukott Kecskeméten Magyar Péter!

Washington a béke eszközének tekinti a befagyasztott orosz vagyont – Európa a legfelső szinten tiltakozik

Orbán Viktor figyelmeztetett: Az európai vezetők eldöntötték, hogy Európa háborúba megy

Orbán Viktor: Civilizációs pusztulás fenyeget

Trump megdöbbentő figyelmeztetése: „Európa húsz éven belül eltűnhet abban a formában, ahogyan ma ismerjük”

Orbán Viktor: A 2026-os választás dönti el a sorsunkat

Menczer Tamás: Nemet mondunk a háborúra, a háborúpárti, korrupt, brüsszeli bürokratákra, a tiszás megszorítócsomagra

Plakátkampány: a Tisza-program veszélyeire figyelmeztetnek