
Horvát−magyar két jó barát, a tisztázatlan kérdések többségét tisztázták
Az elmúlt napokban Magyar Péter és Kulja András orvos, a Tisza Párt EP-képviselője hazugságcunamit indított el a korábbi évek Covid-járvány elleni védekezésével kapcsolatban. A két politikus Facebook-videókban és posztok sokaságában állított valótlanságokat, hogy így járassák le a kormányt.
Magyar hazudik
A Tisza Párt elnöke többek között azt állította, hogy több száz beteggel kellett együtt várakoznia az oltásra egy zárt helyen, ami szerinte nagyban növelte a fertőzés veszélyét. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár ezt már a tegnapi napon cáfolta.
A Hír TV-nek adott nyilatkozatában kiemelte: „minden miniszter a hozzátartozóival együtt a Honvédkórház speciális rendeltetésű centrumában volt jogosult oltást kapni”. Vagyis Magyar Péter hazudott.
Speciális rendeltetésű centrum
Magyar Péter nem először közölt valótlanságot a Honvédkórház speciális rendeltetésű centrumáról (src), amelyet korábban az egészségügyi intézmény „VIP-részlegének” titulált, és demagóg módon arról értekezett: miközben a kormánytagok extra helyszínen gyógyulhatnak, az adófizetőknek csak rossz körülmények jutnak.
Az src-részleggel összefüggésben érdemes felidézni, hogy itt olyan betegek kezelésével foglalkoznak, akiknek biztonsági okok miatt fokozott védelem jár. Közéjük tartoznak például a misszióban megsebesült NATO-katonák és a szolgálatteljesítés alatt sérülést szenvedő rendőrök mellett a nemzetbiztonsági szempontból különösen védendő állami vezetők.
Visszatérő vendég
Magyar Péter, Varga Judit házastársaként előszeretettel kereste fel a centrumot. A Tisza Párt elnöke szeptemberben egy Facebook-kommentben azt állította, hogy a volt felesége miniszteri rangja miatt ő maga többször járt az osztályon, ahol emlékezete szerint kétszer kapott Covid-oltást és egyszer felírtak számára valamilyen gyógyszert. Más bejegyzésében arról számolt be: néhányszor tesztelték a kórházban.
A Magyar Nemzet információi szerint Magyar Péter összesen nyolc alkalommal járt a centrumban a világjárvány idején, hogy teszteltesse magát. Ezen eseteken kívül pedig kilenc alkalommal járt ott, egyszer 2021-ben tíz napig tartózkodott a kórházban.
Forrás: Magyar Nemzet / Címlapfotó: Facebook

Horvát−magyar két jó barát, a tisztázatlan kérdések többségét tisztázták

Szentkirályi válaszokra vár Karácsonyéktól, szerinte szabadrablás folyik a Városházán

Bulgária, Szerbia és Románia pánikban, mindenképp el akarják kerülni az amerikai szankciók negatív hatását

A kormány 100 milliárd forinttal megfejeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét

Menczer Tamás alaposan kiosztotta a budapesti ukrán nagykövetet

Orbán Viktor mérföldkőről beszél: egymillióan már nemet mondtak a brüsszeli ámokfutásra

Szeptemberben 123 ezren érvényesítették a csed, a gyed és az örökbefogadási díj kedvezményét

Az amerikai külügyminiszter Paks II-ről pozitívan nyilatkozott

Az Euronews is elismeri, Magyarországon a legolcsóbb az áram és a gáz az EU-ban

Orbán Viktort példaképnek tartják Bulgáriában

Hankó Balázs: A csok plusz lakáshitelt a jövőben a 41 éves kor feletti várandósok is igényelhetik

Bajban Románia és Bulgária az amerikai szankciók miatt