
Óriási fordulat az Északi Áramlat felrobbantásának ügyében – megvan a tettes
– Egy freudi elszólás Pétertől reggelre. Magyar Péter a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából kívánt posztolni, de mint a szerkesztési előzményeiből is látszik, ez elsőre nem jött össze, és a „nők elleni erőszak” napját alapította meg. Nem megy ez neked, Péter, amikor egy férfiról sorra mondják el nők, hogy agresszív és erőszakos volt velük, akkor ez különösen bicskanyitogató – osztotta meg közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője.
Mint ismert, Magyar Péter agresszív jelleméről először volt felesége, Varga Judit beszélt a nyilvánosság előtt, majd társkeresőn párt kereső nők mondták el, hogy hatalmaskodott velük szemben a Tisza Párt elnöke. Legutóbb pedig Vogel Evelin, Magyar korábbi barátnője nevezte egykori szerelmét narcisztikus p…csnek.
A Magyar Nemzet összeállításában felidézte, hogy az ellenzéki politikus nem sokra becsüli a nőket, legutóbbi országjárása alkalmával a miskolci gyermekotthon igazgatónőjével beszélt minősíthetetlen hangnemben.
Múlt héten napvilágot látott egy felvétel, amelyen a politikus arról beszélt, hogy bármilyen nőt megkaphat, mert ő egy „karakter”, egy „jelenség”.
Büszkék vagyunk arra, hogy a hét európai parlamenti képviselőnkből négy és a tíz budapesti képviselőnkből öt hölgy végez csodálatos munkát a magyar emberekért. A Tisza Párt minden segítséget megad ahhoz, hogy a nők minél nagyobb arányban akarjanak és tudjanak részt venni a közéletünk alakításában
– írta mai közleményében Magyar Péter pártja.
Egy nemrég nyilvánosságra került hangfelvételen Magyar Péter „agyhalottnak” nevezte munkatársait, és megtiltotta nekik, hogy nyilatkozzanak a sajtónak.
Forrás: Magyar Nemzet / Címlapfotó: MTI/PurgerTamás

Óriási fordulat az Északi Áramlat felrobbantásának ügyében – megvan a tettes

Komoly kiállás érkezett Lengyelországból Orbán Viktor és Magyarország mellett – vezető lengyel politikusok mondtak köszönetet

Megkezdődött a digitális polgári körök Háborúellenes nagygyűlése

Gyürk András: Sunnyogás helyett egyenes beszédet és az Ukrajnának nyújtott támogatások felülvizsgálatát várjuk Brüsszeltől

Tony Blair is helyett kapott a gázai béketanácsban

A választások után jönne a feketeleves? A Tisza rejtett programja - videókkal

Brüsszel lengyelországi akcióját ismételné meg újra

Így tenné tönkre a magyarokat a Tisza Párt

Kétharmados többség utasítja el Ukrajna EU-tagságát és katonai támogatását

Kéri László hajmeresztő vallomása a Tisza rendezvényén: Magyarország nem fog kimaradni a háborúból (VIDEÓ)

Magyar Péterék eltörölnék a rezsicsökkentés, egyértelmű kijelentéseket tettek a tiszások

Miskolcon lesz az év első háborúellenes gyűlése + videó