
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Egy újabb sértett ember, aki azt követően kezdte el kritizálni a kormányt, miután menesztették magas rangú pozíciójából – mutatta be a közösségi oldalára felöltött videójában Ruszin-Szendi Romuluszt a Fidesz. Felidézték: az altábornagy az orosz–ukrán háború kirobbanásakor a Magyar Honvédség vezérkari főnöke volt.
Felidézték, három évvel a szolgálati idő lejárta előtt azonban hirtelen felmentették a szolgálata alól, és nem véletlenül: ukránbarát és háborúpárti álláspontot képviselt. – Ezt saját maga ismerte el. Amikor vezérkari főnök volt, Ukrajna támogatására buzdította az unió és a NATO vezetőit.
Tette ezt úgy, hogy ez teljesen ellentétes volt akkor is és most is a kormány békepárti álláspontjával – húzták alá.
Mint mondták, azonban az altábornagynak nem csak az ukránbarát és háborúpárti álláspontja egyezik Magyar Péterével: a pénzt és a luxust is ugyanúgy szereti, mint új főnöke. Emlékeztetettek: Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnökként egymilliárd forintért építtetett magának egy fényűző szolgálati luxusvillát, aminek költségét az állammal számoltatta el. Többek között ezért kellett távoznia posztjáról. Így talált egymásra Ruszin és Brüsszel Péter. A két sértett ember megtalálta egymást, mint zsák a foltját – mondták.
Mint arról a Magyar Nemzet már beszámolt, nem csak a luxusvilla építéssel ásta alá katonai tekintélyét az altábornagy: zsírleszívást rendelt magának tb-kártyára. A Bors információi szerint akárcsak közel egymilliárdos villája esetében, ez esetben is visszautasíthatatlan kérésként fogalmazta meg igényeit a volt vezérkari főnök, ezúttal a katonaorvosoknak.
Az első hírek csupán hasi zsírleszívásról szóltak, később azonban kiderült, a tokáját is plasztikáztathatta. A hasi zsírleszívás ára Magyarországon átlagosan hatszázezer és egymillió forint, míg a tokazsírleszívás ára ennél alacsonyabb, nagyjából félmillió és hétszázezer forint között van.
Borítókép: Magyar Nemzet / YouTube

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár