
Az arany WC-s ukrán háborús maffia lebukott
A Fideszre nagyon is jellemző a nepotizmus, a feudalizmus, helyi szinten, vagy máshol is. De ennek fogunk véget vetni
– nyilatkozta a Telexnek még áprilisban Magyar Péter. A Tisza Párt vezetőjéről ugyanakkor nem először derül ki, hogy csupán addig zavarja a nepotizmus, míg nem a saját családjáról van szó.
A kedden nyilvánosságra került újabb hangfelvétel bizonyítja, hogy az ellenzéki politikus öccsét, Magyar Mártont pénzügyek kötik a Tisza Párthoz, erről pedig Radnai Márk, a szervezet alelnöke beszélt.
Az utolsó pillanatban, ugye, amikor már az utolsó két-három hét hajrájában voltunk, nem voltak jók a szerződések, a számlák, a Magyar Marcinak az ügyei, satöbbi
– fogalmazott Radnai a kiszivárgott hanganyagon, vagyis Magyar Péter öccséhez pénzek kerültek a Tisza Párttól.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
Nem ez az első eset, hogy Magyar Péter zsíros állást intéz a testvérének. Októberben derült fény rá, hogy Magyar Márton éppen akkor volt a PlanB Magyarország Kft. munkatársa, amikor a cég a bátyja által vezetett Diákhitel Zrt. beszállítója volt. A Magyar testvérek elismerték akkor a tényt, de nem láttak mögötte semmi furcsaságot.
Magyar Péter és Magyar Márton szinte egy időben dolgozott a Volánbusz Zrt.-nél is. Míg az újdonsült ellenzéki pártvezér az igazgatósági tanács tagja volt, öccse 2023. február 1. és 2023. december 31. között kommunikációs tanácsadói feladatokat látott el havi 750 ezer forintért, azaz nem egészen egy év alatt több mint 8,2 millió forintért.
Magyar Márton korábban az Indamedia nevű médiavállalat munkatársa volt az Economx újságírójaként, ahol elvárás volt, hogy a munkavállalók igyekezzenek távol maradni bármiféle politikai aktivitástól. Szerződést végül azután bontottak vele, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik akkori elnöke közölte, korábban pártja kampánystábjának is dolgozott Magyar Márton, mielőtt még bátyja kilépett volna a politika színpadára.
Magyar Mártonról nemrégiben kiderült az is, hogy a korrupciós bűncselekmények miatt letartóztatott III. kerületi polgármester szekerét tolta. Az EP-választások előtt az Óbudai Indexen rendszeresen jelentek meg a kormányoldalt támadó, illetve Kiss Lászlót támogató tartalmak, az azóta már nem aktív portálnak pedig Magyar Péter öccse a riportere volt.
„Nem jön ki a matek”
Magyar Péter pénzügyeivel kapcsolatban más kérdések is felvetődnek. Deák Dániel egy közösségi oldalára feltöltött videóban a hanganyag azon részére hívta fel a figyelmet, ahol Radnai Márk úgy fogalmazott, a pártelnök kérésére kiszórtak „ki****ott sok pénzt, 103 milliót a Hősök terei izére”.
Péter, nem jön ki a matek
– fogalmazott a XXI. Század Intézet vezető elemzője, miközben emlékeztetett, Magyar Péter a sokkal nagyobb, Kossuth téri rendezvényéről azt állította, csupán 25-30 millió forintba került. Deák Dániel ezután kérdőre vonta a Tisza Párt elnökét, hogy miért nem számol el a pénzekkel.
„Csak nem azért, mert a saját családtagjaidnak folyatod ki a pénzt? Csak nem ebből a pénzből épített fel az öcséd egy saját médiabirodalmat egyik hónapról a másikra?” – tette fel a kérdést.

Az arany WC-s ukrán háborús maffia lebukott

Kovács Zoltán: döntöttek a németek, jöhet a kötelező sorkatonaság!

A magyarok többsége szerint sikeres volt a Trump–Orbán-csúcstalálkozó

Dömötör Csaba: A Tisza-féle Európai Néppárt végleg beállt von der Leyen költségvetési tervei mögé

Tömegek tiltakoztak a tiszás tervek és a sorkatonaság visszavezetése ellen

Engedélyt adott Orbán Viktor - Pólókon és bögréken a firkája

Szijjártó Péter: a szankciók alóli mentesség érvényben van, amíg Orbán Viktor a magyar miniszterelnök és Donald Trump az amerikai elnök

Itt vannak a legújabb kormányzati döntések, fókuszban a nyugdíjasok + videó

Rétvári Bence: Brüsszel Magyarországból bevándorlóországot akar csinálni

Megfutamodott Magyar Péter

Teltházas lesz a győri Háborúellenes Gyűlés, kiderült, kik a fellépők

Menczer Tamás: Bódis Kriszta elárulta, a Tisza Párt szerint a bevándorlás nem lényeges