Magyar Péter embere újra a 13. havi nyugdíj elvételéről beszél és gúnyosan nevetgél ezen

Gúnyosan nevetgél azon, hogy a nyugdíjasok 13. havi nyugdíjat kapnak, Magyar Péter embere, Petschnig Mária Zita nem áll le. A Tisza gazdasági tanácsadója és programírója szerint a 13. havi nyugdíj ellentétben áll azzal, amit Brüsszel és egyes közgazdászsok akarnak. Vagyis egyértelműen kijelentette, hogy ha Brüsszel tehetné, akkor elvenné a nyugdíjasok 13.havi fizetését.

A napokban került fel az internetre az a Tisza Párt egyik rendezvényén készült videó, melyben Petschinger Mária Zita a 13. havi nyugdíj eltörlését vetette fel.

Most pedig egy újabb felvételen beszél ugyanerről. Sőt a belvárosi Szabadegyetem február 4-i előadásán gúnyosan kineveti a 13. havi nyugdíjat.

Szerinte ez csak egy örömüzenet a kormánytól a nyugdíjasok felé.

Mindenféle örömüzenetet össze kell szedni a kormánynak, de hallottuk, hogy kifizetik a 13. havi

– mondta gúnyos kacajjal.

Majd hozzátette, hogy ellentétben azzal, amit ugye Brüsszel akar, meg egyes közgazdászok Magyarországon akarnak.

Videón 1:07:15-től!


Petsching Mária már nem először beszél arról, hogy szerinte el kellene törölni a 13.havi nyugdíjat. A Tisza Párt programírója egy másik rendezvényen a párt terveiről beszélve emelte ki, hogy nem tartja jónak a 13. havi nyugdíjat.

Mindezt arra a kérdésre válaszolva, hogy mi a véleménye arról, hogy a 13. havi nyugdíj helyett tizenharmadik havi átlagnyugdíjat kapjon minden nyugdíjas? Tehát az összes kifizetett nyugdíjat, osztva a nyugdíjasok számával.

Szerinte ez jobb lenne, mint a mai rendszer. Ahogy fogalmazott, ez igazságosabb lenne, mert a 13. azt már nem lehet azt mondani, hogy közvetlenül a munkavégzéshez kapcsolódik.

Az már egy külön tészta, tehát ott egy átlag nyugdíjat kap egy kis nyugdíjas, az neki valami fölzárkózás és a nagy nyugdíjas meg nem kapja meg azt az őrült nagy nyugdíjat, amivel egyébként se tud meg mit kezdeni

– tette hozzá Petschnig Mária Zita.

A videón 2:24:10-től.


Orbán Viktor: el a kezekkel a 13. havi nyugdíjtól!

A 13. havi nyugdíj eltörlése újra és újra felmerül az ellenzékben, ezzel visszatérnének a Gyurcsány-Bajnai politikához. Erről Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt a napokban. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy „el a kezekkel a 13.havi nyugdíjtól”.

2025. február 10. 13:02
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Menczer: Magyar Péter árulásra készül - videó
A Tisza Párt vezetése hajlandó lenne magyar katonákat küldeni Ukrajnába, amint az ország az EU tagjává válik – jelen...
Orbán Viktor: gazdasági öngyilkosság Ukrajna uniós csatlakozása
Gazdasági öngyilkosságnak nevezte Ukrajna európai uniós csatlakozását a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó r...
Majdnem megölte a rendőröket, videón a 100 kilométeres hajsza
Letartóztatták az ámokfutót.
Halálra gázolt egy járdán sétáló nőt egy kamion Vecsésen
Szörnyű, végzetes baleset történt csütörtökön este Vecsésen.
Szörnyű halálos baleset történt Solymárnál
Egy ember meghalt Solymár közelében, miután autójával letért az útról és az árokba csapódott, ahol a jármű felborult...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.