
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
– Magyar Péter egy szélhámos – jelentette ki közösségi oldalára feltöltött videójában a Fidesz kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás kifejtette, itt egy piramisjátékról van szó, és a tetején van egy porszívóügynök: Magyar Péter barátnőjének az anyja.
A politikus rámutatott, a nő négy évet ült börtönben, mert több mint ezer embert átvertek, lenyúltak és megloptak, és hétmilliárd forint a mai napig hiányzik. Hozzátette, aki pedig Magyar Péter pártját alapította és átadta neki, az az ember pedig – többek között – ingatlanokon szintén köthető ehhez a csalássorozathoz, és az is látható volt a sajtóban, hogy ott van Magyar Péter rendezvényein.
Ez egy piramisjáték párt, egy szélhámossal a tetején, aki ugyanazt csinálja, mint az anyósa a támogatóival, átveri és lenyúlja őket
– fogalmazott.
Amint azt a Magyar Nemzet megírta, az utóbbi évtizedek legnagyobb piramisjáték-botrányának szervezői és haszonélvezői a mai napig ott vannak a Tisza Pártban és környékén.
Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre, hogy Magyar Pétert a sok milliárdos csalássorozat vádlottjai kötötték össze a kamupárttal.
A közvetlen kapcsolat a piramisjáték-párttal az az S. Mária volt, aki egy családban él Magyar Péterrel, barátnőjének az édesanyja. Ő vitte el Magyar Pétert a kétes hírű szerveződéshez. Bírósági ítéletek, ehhez csatolt nyomozati jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy Deák Boldizsár, a Tisza Párt alapítója és a nő szorosan együttműködtek a csalássorozatban.
Menczer Tamás arra kéri Magyar Péter támogatóit, hogy vasárnap emlékezzenek: a Tisza Párt egy piramisjáték párt egy porszívóügynökkel a tetején, aki át akarja őket verni. – Ami még súlyosabb, belevinni a háborúba. Gondolják ezt át, azt kérem tisztelettel, és a békepárti Fidesz–KDNP-t támogassák – húzta alá az igazgató.
Borítókép: MTI/Lakatos Péter

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár