
Orbán Balázs: a nemzeti oldal elképesztő lendületet kapott
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Ricsére látogatott Magyar Péter, ahol nem mulasztotta el, hogy betérjen a helyi idősotthonba azzal a nem titkolt céllal, hogy ott népszerűsítse a nyugdíjasok körében saját konzultációját.
A látogatás során felolvasott pár kérdést a kezdeményezésből és az otthonban lakó időseket győzködte, hogy „Igennel” szavazzanak a kérdésekre, így többek között az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló kérdésre is.
Hozok egy tollat, hogy ne én húzzam be ön helyett a szavazatokat. Itt vannak a kérdések, itt vannak az ’Igenek’ egymás alatt
– mondja Magyar, majd azon a szavazólapon, ahol az Ukrajna uniós tagságával kapcsolatos kérdés szerepel, szintén az „igenekre” mutat.
Ahogy a Mandiner is többször felhívta a figyelmet, komoly pénzügyi terhet jelentene Ukrajna EU-s csatlakozása a magyar családokra nézve.
Miután pedig Magyar Péter néppárti párttársa, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy Ukrajnát gyorsított eljárásban, lehetőleg még 2030-ig fel kell venni az Európai Unióba, Orbán Viktor miniszterelnök véleménynyilvánító szavazást indított a kérdésről. A kérdést végül a Tisza elnöke is berakta a saját konzultációjába, és a kampánykörútján buzdít az igennel szavazásra.
Az eddig napvilágot látott komolyabb elemzések között gyakorlatilag konszenzus van abban, hogy Ukrajna felvételébe belerokkanna az EU és Magyarország gazdasága is. Talabér Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője például kijelentette: az Ukrajnának szánt többletforrásokat az európai nemzetállamok gazdasága már nem tudná kitermelni, hanem a meglévő jóléti rendszerek átalakítása és potenciális megszorítások révén kellene előteremteni.

Orbán Balázs: a nemzeti oldal elképesztő lendületet kapott

Szijjártó Péter Donald Tusk vádjaira: Ne terjesszen álhíreket!

Látványos különbség: Orbánnál tömeg, a tiszásoknál idegesség

Márki-Zay Péter hazaárulónak tartja azokat a kárpátaljai magyarokat, akik nem akarnak meghalni Ukrajnáért

Orbán Viktor: Nem szabad hagynunk, hogy Magyarországon ukránpárti kormány alakuljon

Fordulat a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték

Ukrán mesterlövészt küldene Orbán Viktorra egy tiszás aktivista

Aba-Horváth: a Tisza Párt sajtófőnökének náci karlendítéséről - Ne engedjük, hogy visszatérjen a történelem legborzalmasabb időszaka

Előbb halálosan megfenyegette Orbán Viktort, majd Magyar Péter támogatására szólította fel a magyarokat

A Tisza párt tervei veszélybe sodornák a gazdákat

Menczer: Európában egyre több országban azért soroznak, hogy az ukrán frontra küldjék a fiatalokat

Kocsis Máté: az ukránok hatalomba akarják segíteni a Tiszát