
Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét
Magyar Péter újabb bejegyzéssel vetette észre magát a közösségi oldalán: most Orbán Viktort jelentené fel, méghozzá rágalmazás címszó alatt. A baloldal újdonsült messiása azzal indokolta lépését, hogy meglátása szerint Orbán Viktor és a sajtó egy része háborúpártisággal vádolta őt, holott ő nem is háborúpárti. Érdekes állítás ez, hiszen nem csupán a Tisza Párt EP-listája hemzseg az Ukrajnát nyíltan támogatni kívánó Soros-féle jelöltektől, de Magyar Péter még a kampányához is óriási támogatást kaphatott a magyar érdekek ellen dolgozó baloldali háttérszervezetektől.
Erre mutatott rá Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója is, aki szintén a közösségi oldalán reagált. „Mindenki tudja, hogy Magyar Péter háborúpárti. Ő csak egy újabb, kilóra megvett dollárbaloldali politikus. Ott van mögötte a teljes Soros-féle kampánygépezet, a jelöltjei pedig Soros-szervezetek emberei” – írta a bejegyzésben, majd rámutatott:
Magyar Péter és jelöltjei világosan elmondták, hogy Magyarország „szégyen” a békepárti álláspontja miatt, és a békét akaró magyar embereket „agymosottnak” nevezték. Magyar Péter baloldali és háborúpárti. És persze hazudik. Mint mindig.
Magyar Péter mögött a korábbi összbaloldali kampányt támogató Bajnai-cég áll
Ahogy arról korábban a Magyar Nemzet is részletesen beszámolt, alig több, mint két hónap telt el Magyar Péter közéletben való felbukkanása óta, ám a baloldal új reménysége mögött máris felsejlett a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat, ráadásul minderre a Magyarék oldalán olvasható adatvédelmi tájékoztatóból lehetett következtetni, hiszen megpróbálták eltitkolni.
Hogyan befolyásolhatja Magyar Péter EP-listája a választási eredményt?
Menczer Tamás a TV2 Mokkában arról beszélt, szerinte Magyar Péter csak a kormánypártok malmára hajtja a vizet azokkal a jelöltekkel, akiket eddig felsorakoztatott.
Ha valaki megnézi, hogy kik vannak az EP-listáján, akkor rezsicsökkentés-ellenes, bevándorláspárti, háborúpárti emberek meg olyanok, akik a magyarokat a békepártiságuk miatt agymosottnak tartják
– mutatott rá Menczer Tamás.
Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: Videa

Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét

Czepek Gábor: a rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

Dömötör Csaba: a Fidesz EP-delegációja a Mercosur-megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be

Volt lengyel igazságügyminiszter: Magyar Péter a globalisták jelöltje, semmi jót nem hozna Magyarországnak a győzelme

Szijjártó Péter megmondta, kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

A Tiszából kiugrott szakértő: adóemelésekre és megszorításokra készül a Tisza, de ezt a választásokig el akarják titkolni

A tiszások az adóemelések, megszorítások miatt bujkálnak, az ellenzéki lap is meglepődött

Nacsa Lőrinc: a baloldalnak semmi nem elég

Magyar Péter egyik főembere Afrikából hozna Magyarországra migránsokat

Brüsszel útja rezsiválságba vezet, a magyar út a nyugodt és fizethető világba

Kész a terv az európai csapatok bevetésére Ukrajnában, katonai bázisokat is építenének

Menekülésbe fordult a kampányolás: a Tisza jelöltje elrohant a kényes kérdések elől - videó