
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő
Úgy tűnik, lassan minden napra jut egy Magyar Péter-hangfelvétel – tette hozzá cikkében a lap.
Múlt héten attól volt hangos a sajtó, hogy büdös szájúnak nevezte a saját szavazóit, EP-képviselőit agyhalottaknak tartja, sőt elmondása szerint az egyikük Soros-ügynök.
Hétfőn pedig már olyan felvételek jelentek meg, melyeken a sajtó munkatársairól mond Magyar Péter egyebek között olyanokat, hogy a köcsögök, sőt a Hír TV munkatársait a Dunába löketné.
Magyar Péter hétfőn délelőtt tartott sajtótájékoztatót, melyen ugyan az általa összeválogatott sajtótermékek voltak jelen, de így is végig agresszívan hárította a kérdéseket. A sajtótájékoztató helyszínén találta később Magyar Pétert a Hír TV forgatóstábja, azt szerették volna megtudni, hogy mi igaz a hangfelvételeken elhangzottakból, és kiket tart pontosan köcsögöknek.
Azonban a politikus a szokásosnál is idegesebben reagált, egyből felpattant az asztaltól és kétségbeesetten kért segítséget biztonsági embereitől, hogy azonnal távolítsák el a közeléből Heiter Dávid Tamást, a Hír TV munkatársát – tette hozzá a Magyar Nemzet.
Ezt követően az egyik biztonsági ember pedig szó szerint kihajította az ajtón a riportert.

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter