Magyar Péter Bangóné nyomdokain jár

A Magyar Péter által szombatra meghirdetett tüntetésen szép számmal lesznek jelen azok az ellenzéki botránypolitikusok – köztük Hadházy Ákos és Jakab Péter –, akik a köztévé székháza előtti, 2018-as demonstrációkon is elsősorban a randalírozásukkal kerültek be a hírekbe. A baloldali politikának szerves részévé vált a közmédia és a közszolgálati tájékoztatás iránti bizalom megingatása, amit jellemzően álhírek terjesztésével, hergeléssel és gyűlöletkeltéssel igyekeznek elérni – írta a Magyar Nemzet

A baloldali ellenzéktől nem idegen, hogy a közmédia ellen hergeljen. Magyar Péter is a DK, valamint a 2022-es választáson együtt induló baloldali összefogás többi szereplőjének bevett módszerét követi, amikor olyan valótlanságok terjesztésével igyekszik a közhangulatot a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) ellen fordítani, hogy nem biztosítanak neki megszólalási lehetőséget.

Ebben az sem zavarta, hogy az elmúlt hetekben szerepelt a köztévében és a közrádióban, és számos egyéb meghívással is megkeresték, amelyekre nem reagált.

Magyar akkor is ezt a receptet követi, amikor „goebbelsi propagandagyárnak” titulálja a közszolgálati televíziót, valamint amikor a szimpatizánsait az MTVA székháza elé hívja tüntetni.

Az október 5-re beharangozott demonstráció előképei a 2018 decemberi, a túlóratörvény elleni tiltakozásul szervezett tüntetések, amelyek során számos baloldali politikus az épületbe behatolva rendbontásba kezdett és a biztonsági személyzet többszöri felszólítása ellenére is órákon keresztül folytatták az intézmény működését megzavaró performanszaikat.

Fotó: Hír TV / YouTube


Ismerős arcok

Ráadásul a 2018-as megmozdulások szereplői sorra jelentik be, hogy szombaton is ott lesznek a Kunigunda útján, a közmédia székházánál.

Így például az LMP egykori társelnöke, a jelenleg független képviselő Hadházy Ákos, aki a hat évvel ezelőtti tüntetés egyik szervezője volt, Tordai Bence, a Párbeszéd korábbi társelnöke, valamint a jelenleg a Nép Pártján nevű formációban tevékenykedő Jakab Péter, a Jobbik korábbi elnöke. 

A 2RK elnevezésű pártja színeiben jelen lesz egy másik hajdani Jobbik-vezér, Vona Gábor is, a Momentum ugyancsak képviselteti magát az eseményen.


Saját magukat buktatták le

A 2018-as tüntetéssorozat abból a szempontból különleges, hogy a baloldali politikusok maguk is megörökítették a randalírozásukat, amelyről az intézmény biztonsági rendszere és munkatársai szintén felvételeket készítettek.

A videókból kiderül, hogy az ellenzéki parlamenti pártok képviselői milyen arcátlan és primitív hazugságokkal igyekeztek lejáratni a közszolgálati médiát és próbáltak népszerűséget kovácsolni maguknak.

Számos jelenet azonnal mémmé vált. Így például az, amikor Kunhalmi Ágnes, az MSZP néhány napja leköszönt társelnöke úgy tett, mintha a padlóra lökték volna, holott a felvételeken jól látható, hogy ő maga futott neki egy ajtónak, amelyet az MTVA munkatársai csuktak be előtte.

A kellemetlen közjátékhoz Szél Bernadett, az LMP egykori társelnöke is asszisztált, amikor „Jaj, Istenem, Ági! Segítsetek!” felkiáltással a panaszos sikollyal a földre omló Kunhalmihoz sietett. 


K...rva erős képek

Egy másik rossz emlékű jelenet Bangóné Borbély Ildikóhoz fűződik. A pártjából azóta kizárt egykori szocialista országgyűlési képviselő jó lehetőséget látott abban, hogy hamisan a tévé biztonsági személyzete által vegzált áldozatnak állítsa be magát és társait.

– K...va erős kép lenne, ha lefekszünk a lépcső elé és tarkóra tesszük a kezünket – győzködte Bősz Anettet, hogy minden kényszerítés hiányában is tegyenek így. Érdekesség, hogy Bangóné először megkérte Bőszt, hogy állítsa le a videófelvételt, ám a liberális pártiból később DK-ssá avanzsált politikus ezt elfelejtette – vagy nem akarta – megtenni és végül nyilvánosságra is került a felvétel.

Az egyik felvételen az emlékezetes lyukas zokniját is megvillantó Hadházy Ákos pedig a lépcsőkorláton igyekezett felmászni a tv-székház egyik felsőbb emeletére, ám mikor a biztonsági őrök leállították a cirkuszba illő mutatványt, a képviselő erőszak áldozatának próbálta feltüntetni magát, a színjátékban pedig a társai is részt vettek.

A DK-s Varju Lászlót pedig később garázdaság miatt 900 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték, amiért dulakodni kezdett a biztonsági őrökkel – egyiküknek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozva – miután erővel próbált bejutni a hírszerkesztőségbe.


Gyújtogattak is

A jobbikosok is kivették a részüket a randalírozásból. Jakab Péter arról beszélt az egyik párttársa által rögzített videón, hogy minden hivatalos beléptetési eljárást megkerülve jutott be az épületbe: átmászott a kerítésen, majd az MTV két távozó munkatársa mellett slisszolt be és egy „gyors sprinttel” tűnt el a recepciósok és biztonságiak szeme elől. (2:25-től)  


Egy másik egykori jobbikos képviselő, Stummer János pedig azzal hergelte a tömeget, hogy miután állítása szerint nem tudott beszélni a biztonsági személyzettel, a tűzjelző megnyomásával próbálta zavarni a köztévé adását. Tette hatott is a megjelentekre, a felvételek tanúsága szerint a tüntetők egy csoportja gyújtogatni kezdett az utcán.


Figyelemre méltó, hogy később – az akkori ellenzék legbefolyásosabb politikusaként – Gyurcsány Ferenc igyekezett elhatárolódni a kínos eseményektől. Miután egy műsorban arról kérdezték, hogy ő maga miért nem vett részt az ominózus akciókban, azt igyekezett érzékeltetni, hogy méltóságán alulinak tartja a fentiekhez hasonló megmozdulásokat.

2024. október 05. 11:34
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Megdöbbentő videón, ahogy az autópályára zuhant egy mentőhelikopter Sacramentóban, az Egyesült Államokban. Csak a sz...
Menekülés közben a párizsi reptéren fogták el a Louvre egyik ékszertolvaját. A férfi Algériába akart menekülni, azót...
Felhőszakadás és heves jégeső csapott le szombaton sok helyen az országban. Bugyi és Albertirsa utcái kifehéredtek a...
Vonaton fosztotta ki az áldozatát egy rabló Miskolcnál, azzal fenyegette az utast, hogy megkéseli, ha nem adja oda n...
Centiken múlt, hogy nem ütközött egy utasokkal teli busszal egy autós Budapesten az Üllői úton, a sokkoló szabálytal...